h i r d e t é s

Tini szeretője ágyából vitték el a rendőr alezredest

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tini szeretője ágyából vitték el a rendőr alezredest

2015. március 12. - 21:25
0 komment

Megszólalt K. József 18 éves szeretője, aki mellől elvitték a 13 éves kislány megerőszakolásával is vádolt férfit.

Az orvosnak tanuló lány jegyben járt az egykori rendőrrel, de csak a rendőrségen derült ki számára az igazi arca – olvasható a Blikkben.

Tizenhat éves voltam, amikor a táborban Józsi le akart feküdni velem. Csak rajtam múlt, hogy nem sikerült neki" – idézi fel a történteket a Blikknek Nóri, aki egy Balaton-parti falucskában él, és orvosnak tanul. Egy év múlva, amikor visszamentem a táborba, akkor újra ágyba próbálta csalni az egykori bonyhádi rendőr, az 50 éves K. József, aki bűnmegelőzési táborokat szervezett. - írja a hir24.hu

Amikor hajnalban elvitték mellőlem őt a rendőrök, túlkapásnak véltem a dolgot. De a kihallgatásom közben elém rakták a nyomozók Józsi telefonbeszélgetéseiről szóló jegyzőkönyveket, így szembesültem azzal, ki is ő valójában. Rajtam kívül másokat is zaklatott. Az egyik kislány, akivel lefeküdt, még nálam is fiatalabb volt." – mondta a fiatal lány, aki amikor elköltözött a férfitól, a jegygyűrűt is ott hagyta, és egyáltalán nem sajnálja az egykori rendőr alezredest, még ha 15 évet is kap.

A hatóságok véleménye alapján nem a tinilány volt az egyetlen, akit az alezredes megkörnyékezett, hiszen a tárgyalásra hat olyan fiatalt idéztek meg, akiknek a férfi a gyanú szerint csapta a szelet.

K. József házának ajtaját egy idős, megtört ember, az alezredes nyugdíjas bányász édesapja nyitotta ki, aki szerint fia csak azután feküdt össze a Nórival, amikor a lány már nagykorú lett, de azt ő is furcsállta, hogy fia rendszeresen ruhát, fehérneműt vásárolt azoknak a kislányoknak, akiknek éveken át bűnmegelőzési táborokat szervezett.

MInt azt korábban megírtuk, a vádlott rendőrségi beosztására is hivatkozva, magát drogprevenciós szakértőként feltüntetve valódi prevenciós előadások helyett olyan mélylélektani rétegeket érintő feladatokat végeztetett a gyermekekkel, melyek segítségével közelebb kerülhetett hozzájuk. Olykor éttermekbe vitte őket és apró bizsukat, néha ruhákat, fehérneműket vásárolt nekik, azt hangoztatva, hogy szereti őket. Ráadásul sokszor szexuális tartalmú vagy arra utaló beszélgetéseket kezdeményezett. A képzések közötti estéken, valamint a táborokban azt állította a lányoknak, hogy látja a lelkeket, illetve tud a szellemekkel kommunikálni.

 

hir24.hu