h i r d e t é s

Titkos Fidesz-gyűlésen uszított a kormányszóvivő

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Titkos Fidesz-gyűlésen uszított a kormányszóvivő

2015. december 03. - 11:31
0 komment

Az Együtt elnökségi tagja hangfelvételt tett közzé.

Fotó: 24.hu

Nem csak Szentgotthárd polgármestere ragadtatta el magát – írja blogján Berkecz Balázs, emlékeztetve rá, hogy néhány napja a kormányszóvivő is erősen elragadtatta magát Komlón. Kovács Zoltán november 27-ei fórumára az Együtt szimpatizánsa is bejutott és rögzítette az ott elhangzottakat. A hangfelvételeket “mindenki okulására” az Együtt politikusa közzétette.

A hangfelvételek tanúsága szerint a kormány szóvivője egyebek között arról beszélt Komlón, hogy már Brüsszel európaisága is megkérdőjeleződik az ott élő muszlimok magas száma miatt, és cserbenhagyták a hazai cigányságot azok az aktivisták, akik a menekülteket segítik. Kovács hazugságnak nevezte, hogy Nyugat-Európában sikeres volt azoknak az integrációja, akik az elmúlt évtizedekben, az elmúlt évszázadokban költöztek be, “miközben maga is egy szír bevándorló fia által felépített informatikai óriás laptopját használja - írja a 24.hu.

"Kovács Zoltán komlói fórumán ugyan azt a stupid, szégyenletes xenofób, gyűlöleten alapuló, és emberi butaságra építő összeesküvéselméletes lózunggyűjteményt használta, mint aminek az eszköztárából Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere villantott egy rémeset egy bizottsági ülésen."

Az Együtt elnökségi tagja úgy véli, a fideszesek vállalhatatlan kijelentésekei nem maradhatnak következmények nélkül, Kovácsnak, Huszárnak és az “efféléket” védelmező Kósa Lajosnak sincs keresnivalója a közéletben. Mivel kijelentéseiket közfeladataik ellátása közben tették, ezért hazug az az érvelés, hogy magánemberként hangoztatták magánvéleményüket. Az Együtt elutasítja a hazug, kizárólag a gyűlölet szítását célzó megnyilvánulásokat, amelyek csak arra jók, hogy tovább élezzék a feszültséget Európa, a muszlim közösségek és Magyarország között.

Berkecz Balázs korábban több Kovács-idézetet is közzétett annak igazolására, hogy “Orbán kollégái” a vidéket járva “xenofóbiába oltott euroszkepszissel kábítják a megjelent nagyérdeműt”. Úgy vélte, okkal feltételezhető, hogy a kormány álláspontját ismertette a szóvivő Komlón is, amikor relatíve nagy nyilvánosság előtt arról beszélt, hogy a muzulmánok integrációja többnyire azért kudarc, mert nem is akarnak beilleszkedni.

"Ezt nem azért mondjuk, hogy nem fog sikerülni, mert nem szeretjük ezeket az embereket. Azt gondoljuk, hogy az, amit ők tesznek nem fog feloldódni Európában. Ha lehet ilyet mondani: nincs közös metszete. Nincs olyan halmaz, ami a kettőben van. A kettő egymás mellett van."

Aztán a kormányszóvivő elővette a cigányság ügyét. Szerinte a jogvédők az utóbbi időben a migrációban találták meg új játékszerüket, míg 2-3 éve még cigányok ügyében csinálták ugyanezt, akkor is emberi jogokról beszéltek.

"Ezek mind fontosak, tiszteletben tartjuk őket, de beszéljünk őszintén, egyértelműen arról, hogy hogyan kellene azon dolgozni, hogy az egyébként azonos vallású, ebben a kultúrában már évszázadok óta élő cigányság esetében hogyan tudjuk felszámolni azokat a problémákat, amelyek mind a mai napig léteznek a többségi társadalom hibájából és a cigányság hibájából."

Kovács Zoltán szerint a jogvédőknek a 10-12 millió európai cigány sorsával kellene inkább foglalkozniuk.

"Miért kell nekünk egy teljesen más kultúrával, a világ másik részéről érkező emberek problémáját megoldani, miközben a sajátjainkat nem oldottuk meg? Erre a kérdésre nincs válasz."

A kormányszóvivő szerint a EU-ban egy ember sincs, aki a cigányság ügyéért felelne. Ő idézőjelbe is teszi Európát, mert Brüsszel lassan nem is Európa, amelynek intézményeitől pár száz méterre van az a negyed, ahol 80 %-ban bevándorlók élnek, a saját törvényeik szerint. Kellő méltósággal, tisztelettel kell beszélni egy más kultúrából érkezővel, de azt is tudatosítani kell, hogy nem olvad össze az iszlám és a kereszténység.

"Európa alapjairól beszélünk itt."

Kovács szerint mindenki tudja, hogy Európában még az ateisták is keresztények.

"Aki azt mondja, hogy Európa alapjai nem keresztény alapok, és nem akarja ezt megvédeni, az a saját identitását, saját önazonosságát, saját gondolati kereteit számolja fel. Vannak ilyenek ma Európában."

A Fidesz kvótaellenes aláírásgyűjtése a szóvivő szerint pont arról szól, hogy vannak olyan, a Soros Alapítványhoz kapcsolódó szervezetek, amelyek Európa-szerte, ateista alapon, elutasítják a nemzetállamokat, a nemzeti kereteket. Berkecz Balázs a beszédből azt is felidézte, hogy szóvivője szerint a magyar kormányfő egy 16 milliárd eurós üzlettől ütötte el a kerítéssel az embercsempész maffiát.

 

24.hu