h i r d e t é s

Több ezren tüntetnek a pedagógusokért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több ezren tüntetnek a pedagógusokért

2022. november 26. - 16:54

Újabb megmozdulást szervezett a Pedagógusok Szakszervezete és a noÁr mozgalom szombatra, a tüntetők délután három óra előtt a Széchényi téren gyülekeztek, ahol a program szerint egy petíciót adtak át Pintér Sándor részére, derült ki a HVG cikkéből.

Forrás: Mérce / Facebook

Előzetesen tizenhárom ezren jelezték, hogy részt vesznek a "Valódi nemzeti konzultációt az oktatásért" elnevezésű megmozduláson, a HVG tudósítója szerint végül körülbelül kétezren mentek el az eseményre. Az országház előtt felálíított színpadon Nagy Zsolt színész vezeti a műsort, a program szerint a tanárok és diákok mellett Molnár Áron és Bojár Gábor is felszólal majd. (Portfolio)

Frissítés (2022. november 27. 3:35)

Budapest belvárosában tartottak tiltakozást pedagógus érdekképviseletek és civilek

Az esemény résztvevői közül kora délután többen a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt gyülekeztek. Egy másik csoport közben a Belügyminisztériumhoz vonult, hogy petícióként benyújtsa azt a 9 pontos követelést, amelyet a Civil Közoktatási Platform fogalmazott meg októberben.

Ezt követően átvonultak a Kossuth térre, ahol diákok és tanárok szólaltak föl, majd az Egységes Diákfront képviselői léptek a színpadra. A tömegben a Pedagógusok Szakszervezete mellett több más munkavállalói érdekképviselet, valamint az Amnesty International zászlói is föltűntek. A transzparensekre többnyire a szeptember óta tartó tiltakozások jelmondatait írták a résztvevők.

Az esemény végén Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke videóüzenetben köszöntötte a közönséget, a noÁR mozgalom alapítója pedig arról beszélt, hogy az oktatás nem a jobb- vagy a baloldal ügye, hanem közös nemzeti ügy. Molnár Áron többek között azt javasolta, hogy a politikusok mondjanak le az idei béremelésükről a pedagógusok javára.

A tüntetés zárásaként a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom, valamint a Szülői Hang képviselői kérdéseket olvastak föl.

A résztvevők közfelkiáltással nyilvánították ki az egyetértésüket azzal, hogy a kormány kezdjen nyilvános párbeszédet a közoktatásról, a közoktatásban dolgozóknak járjon megbecsülés, újra legyen sztrájkjog az oktatásban, legyen Közoktatási Minisztérium, csökkenjen a pedagógusok és a diákok terhelése, korszerű oktatásban részesülhessen mindenki az óvodától az egyetemig, versenyképes bért kapjanak az oktatásban dolgozók, korszerűsítsék az oktatási környezetet.