h i r d e t é s

Több mint 13 ezren kimaradtak a régen várt fizetésemeléséből a rendvédelmiseknél

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 13 ezren kimaradtak a régen várt fizetésemeléséből a rendvédelmiseknél

2022. augusztus 01. - 08:56

Bérfeszültséget okozott, hogy több mint 13 ezer rendvédelmis, azaz a teljes létszám nagyjából negyede kimaradt a július közepén bejelentett fizetésemelésből – értesült az rtl.hu.

A kép illusztráció! - Forrás: wikipedia

Több mint 13 ezren kimaradnak abból a rendvédelmi dolgozóknak járó fizetésemelésből, amelyet július közepén jelentett be a kormány – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság létszámadataiból.

A rendőrség teljes létszáma ugyanis jelenleg nagyjából 50 ezer főre tehető, a béremelés viszont csak a hivatásos állomány tagjaira, azaz nagyjából 37 ezer főre vonatkozik. 

Ide tartoznak például az utcán szolgáló rendőrök, a nyomozók, a készenléti rendőrök, valamint számos irodai munkát végző dolgozó is.  

Több mint 13 ezren azonban más státuszban szolgálnak: a RIASZ-osnak nevezett rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban lévők, valamint a munkavállalóként dolgozók. Ők teszik ki a teljes létszám 26 százalékát, mégis teljesen kimaradtak a mostani bérrendezésből.

A RIASZ-osok és a munkavállalók többféle munkakört is betöltenek, de általában elmondható, hogy ők adják az egész rendszer igazgatási hátterét, és ők felelősek egyebek mellett a pénzügyi, az informatikai és a technikusi feladatokért is. 

Ugyan fegyvert nem viselnek, de a hivatásos állomány tagjaihoz hasonlóan igen szigorú szabályok vonatkoznak rájuk. 

El kell fogadniuk például, hogy akár a szabadságukról is visszarendelhetik őket, vagy hogy korlátozzák véleménynyilvánítási jogaikat. Hozzá kell járulniuk a nemzetbiztonsági ellenőrzésekhez, de akár azt is előírhatják nekik, hogy a munkavégzés ideje alatt ne legyen náluk magáncélból mobiltelefon” – mondta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.

A RIASZ-osok ugyanakkor a munkavégzés során nem különülnek el teljesen a hivatásos állomány tagjaitól, ez pedig igen abszurd jelenetekhez vezet.

Előfordul például, hogy ugyanabban az irodában dolgozik egy RIASZ-os és egy hivatásos állományhoz tartozó, csak míg az egyik most jelentős béremelést, néhány hónapja pedig hathavi bérnek megfelelő fegyverpénzt is kapott, addig a másiknak ezek közül semmi sem jutott. Sőt a szakszervezetek korábbi nyilatkozata szerint arra is volt példa, hogy valakinek úgy kellett elkészítenie kollégáinak a fegyverpénzről szóló bérszámfejtést (amely fejenként átlagosan nettó 2,7 millió forintot jelentett), hogy ő maga egy forintot sem kapott.

„A RIASZ-osok fizetése igen alacsony, egy kezdő bére nagyjából nettó 200 ezer forint körül alakul, bár ez függ a végzettségtől és a feladattól is” – fogalmazott Pongó Géza. A hivatásos állomány pályakezdő tiszthelyettesei viszont a július közepén bejelentett béremelés következtében szeptembertől bruttó 384 ezer forintot (nagyjából nettó 255 ezer forintot), míg a pályakezdő tisztek bruttó 510 ezer forintot (körülbelül nettó 340 ezer forintot) vihetnek haza. A bruttó illetmény esetükben átlagosan 116 ezer forinttal nőtt, a RIASZ-osoknak viszont nem jutott semmi.

„Az elmúlt években ugyan kaptunk 5-5 százalékos emelést, sokaknak mégsem nőtt a fizetésük, vagy legalábbis nem ekkora mértében” – mondta az rtl.hu-nak István, aki jelenleg is RIASZ-osként dolgozik, és akivel a Zsaruellátó Egyesület segítségével vettük fel a kapcsolatot. (Az általa említett emelést munkáltatói értékeléshez kötötték, a szakszervezetek szerint is előfordult, hogy valaki semmit vagy csak kisebb mértékű növelést kapott.)

István a hivatásos állomány tagjainak járó bérrendezést teljesen indokoltnak tartja, mint mondta, „végre kompenzálva lesznek azért a munkáért, amit nap mint nap végeznek az országért”. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy amikor valamelyik jogviszony esetében bejelentik az illetményemelést, még nagyobb szakadék keletkezik hivatásos állomány tagjai és RIASZ-osok között.

„A rendszerben sajnos a RIASZ-osokat gyakran kiszolgáló személyzetnek tartják, ők a csendes munkatársak, de munkájuk fontos, hiányuk érezhető lenne. 

Márpedig az elvándorlás megindult, az infláció és a nettó bérek nagysága miatt egyre többen kérik jogviszonyuk megszüntetését, mert nem tudnak megélni fizetésükből

– fogalmazott.

A hivatásos állomány hangulata természetesen javult a rájuk vonatkozó 18-44 százalék közötti béremelés hatására, és a szakszervezetek is örültek a döntésnek, de Pongó Géza szerint nem biztos, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy megállítsák a szakemberek elvándorlását. A piaci szférához képest ugyanis akkora volt a rendőri bérek lemaradása, hogy sokakat még a mostani emelés után is jóval vonzóbb ajánlatokkal csábítanak.  

Az biztos, hogy a bérrendezés az utolsó pillanatban jött, az Országos Rendőr-főkapitányság rtl.hu-nak küldött tájékoztatása szerint ugyanis június 1-je, azaz a leszerelési tilalom lejárta után a fizetésemelésről szóló bejelentésig 559-en adták be a felmondásukat. Esetükben általában a törvény által lehetővé tett maximális időtartamig, azaz két hónapig tart a felmondási idő, így a hivatalos létszámadatokon még nem látszik a csökkenés.

Arról még nincsenek friss adatok, hogy az emelés hatására hányan gondolták meg magukat, de a rendőrség válasza szerint a bérrendezés hírének napjáig, július 15-ig csak 20-an vonták vissza a felmondásukat. (rtl.hu)

 

Kimaradtak a honvédségi alkalmazottak is 

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint nemcsak a rendőrségnél, hanem a hadseregnél is hasonló különbség jött létre a fizetések között, a honvédelmi alkalmazottak ugyanis szintén kimaradtak a béremelésből. Azt nem tudni, hogy ők pontosan hányan vannak, a hadsereg létszámadatai ugyanis titkosak.