h i r d e t é s

Több mint 1,6 milliárdos csalási gyanú egy nyíregyházi kft.-nél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 1,6 milliárdos csalási gyanú egy nyíregyházi kft.-nél

2015. március 04. - 18:02
0 komment

Több mint 1,6 milliárd forint összegű csalással gyanúsította meg a rendőrség az egyik nyíregyházi kft. cégvezetőjét és adminisztrátorát – olvasható a rendőrségi honlapján.

A police.hu oldalon szerdán a Zsaru Magazinra hivatkozva megjelentek szerint a kft. ügyvezetője rövid lejáratú befektetést ígért ügyfeleinek, akiknek azt állította, hogy arany vásárlásából és eladásából három hónap után 15-40 százalékos hozamot kapnak a pénzükre. - írja hir.ma

A kft. összesen 663 befektetőtől gyűjtött be pénzt, több mint 2,5 milliárd forintot, s a piramisszerű csalássorozat alatt 400 ügyfél soha nem látott viszont egyetlen forintot sem a pénzéből, a kár összege 1,664 milliárd forint.

A cégvezető, egy 30 éves férfi, 2013 novembere óta előzetes letartóztatásban van, míg az adminisztrátor, egy 30 éves nő, aki a pénzek utalásával vett rész az ügyletekben, mint bűnsegéd, szabadlábon védekezhet.

A tájékoztatás alapján a cég, amely valójában semmilyen pénzügyi tevékenységet nem végzett, jó menő vállalkozás látszatát keltette, irodákat bérelt Budapesten, Debrecenben, Tiszaújvárosban, Nyíregyházán, sőt a romániai Szatmárnémetiben is.

A cégvezető nagy értékű bérelt autókkal közlekedett, neves emberekre hivatkozott, akikkel persze semmiféle kapcsolata nem volt. Még az egyik ország vezetőjének a nevével is visszaélt, hogy bizalmat keltsen a befektetőkben.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a befejeződött nyomozás 18 ezer oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek. A gyanúsítottak nevéhez köthető bankszámlákon pedig több tízmillió forintot zároltak, illetve nagy értékű vagyontárgyakat foglaltak le.

 

hir.ma