h i r d e t é s

Több mint ezer gyermek álma válik valóra idén nyáron

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint ezer gyermek álma válik valóra idén nyáron

2019. június 25. - 14:00

Nagyszabású táborozási program indul a Magyar Vöröskereszt és az MNB támogatásával.

Illusztráció: MTI fotó: Komka Péter

A Magyar Vöröskereszt kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek segítését. A Magyar Nemzeti Bank 2016 óta támogatja hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének nyári programját, amelynek köszönhetően idén is több mint ezer gyermek várja a nyarat és a táborozás élményét.

A Magyar Vöröskereszt táboroztatási múltja több évtizedre tekint vissza. Mind a megyei, mind pedig a területi szervezetek kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek program-szervezésére. A szervezet legfontosabb célja, hogy olyan családok számára is elérhetővé tudják tenni a nyári kirándulás lehetőségét, akiknek egy tábor kifizetése megterhelő lenne, így a program elsősorban az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező nagycsaládoknak, a beteg gyermekeket nevelő közösségeknek szól. 

A táborok különlegessége, hogy a gyermekek nemcsak elutaznak és új, a megszokottól eltérő környezetben töltenek el pár napot, hanem izgalmas programok mellett megtanulják a vöröskeresztes értékeket. Ráadásul olyan hasznos ismereteket is elsajátíthatnak, mint például az elsősegélynyújtás, az egészséges életmód vagy az önkéntesség. Az idei táboroztatáshoz nagymértékben hozzájárul a Magyar Nemzeti Bank által nyújtott támogatás, amelynek köszönhetően az élményekkel teli programok mellett egységes kinézetű hátizsákokkal is gazdagodnak a táborozó gyerekek.

A Magyar Vöröskereszt minden évben szívesen fogadja az e célra felajánlott adományokat, hiszen a saját forrásaiból és ezekből a támogatásokból tudják megszervezni a különböző kirándulásokat, táborokat. A 1359-es adományvonalon már egyetlen hívás is sokat számít, ez ugyanis 250 forintot jelent a szervezet számára, amivel a gyermekek nyaralását teszik még tökéletesebbé, hiszen a nyári hónapokban ezen az adományvonalon befolyt összeget a táborokra fordítják, de természetesen lehetőség van nagyobb adomány felajánlására is a Magyar Vöröskereszt hivatalos honlapján elérhető adományozói felületen. 

Nagyon hálásak vagyunk a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az idei évben is többszáz gyermek arcára varázsolhatunk mosolyt, hiszen a felajánlott összeg teszi lehetővé, hogy ezek a táborok, kirándulások felejthetetlen élményeket nyújtsanak a résztvevőknek. A gyermekek nemcsak kikapcsolódnak, hanem ezáltal sokkal könnyebben integrálódnak a csoportokba, olyan ismereteket sajátíthatnak el, amelyeket felnőttként is tudnak hasznosítani. Évek óta szervezzük ezeket a programokat, melynek köszönhetően mindig pozitív élményekkel gazdagodnak a táborozók

 – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. 

A gyermekek különböző tematikájú programokon vehetnek részt júniustól szeptemberig, szerte az országban. A szervezők olvasótáborral, kalandparkkal, öko- és egészséges életmódra neveléssel, zenével, strandolással készülnek. Az idei programot a Magyar Nemzeti Bank 8,7 millió forinttal támogatja.