h i r d e t é s

„Több ponton is aggályosnak” ítélték a magyar kutatók a harmadik oltást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

„Több ponton is aggályosnak” ítélték a magyar kutatók a harmadik oltást

2021. augusztus 01. - 12:33

Balkányi László orvosi tudásmérnök, Falus András immunológus, professzor emeritus, akadémikus, Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, habilitált egyetemi docens, Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus és Weltner János orvos fogalmazott meg kritikákat a harmadik oltás kapcsán – írja a HVG.hu.

Forrás: Koronavírus

“Nem transzparens módon létrejött, tudományos alátámasztás nélküli, több ponton aggályos” – írták a szakemberek. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlás a szakemberek szerint nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy tudományos bizonyítékokkal segítené azt. Mindezért egy alternatív eljárásrendet készítettek.

A szakemberek arra jutottak, hogy a 60 év feletti, illetve más okból nagy kockázatú Sinopharm vakcinával oltottak esetén azonnali prioritás az újraoltás.

Ezzel kapcsolatban szerintük szakértői döntést igényel, hogy ez mindenki esetében elvégzendő-e, vagy először neutralizáló antitest-vizsgálatot kell-e végezni, és csak a negatív antitest szintet mutatókat újraoltani. Azt is hozzátették, azoknál lehet prioritás a harmadik dózis, akiknél az állapotuk miatt nagy a kockázata annak, hogy a két oltás nem vált ki kellő védettséget, például a szervátültetteknél.

A többi oltott esetében esetében megfontolás tárgya lehet a harmadik oltás – írják. (HVG.hu)