h i r d e t é s

Több tízezer kilométert lovagolt, majd a fideszes városvezetés nem hívta meg az általa alapított történelmi rendezvényre

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Több tízezer kilométert lovagolt, majd a fideszes városvezetés nem hívta meg az általa alapított történelmi rendezvényre

2019. június 17. - 07:33

Kínos feszengés tölt el, amikor egy városi rendezvényként eufemizált falunapra látogatok. - írja a blogstar.hu.

Csepin Péter a várpalotai Diadal Napján. Sajnos nem az idein. Forrás: blogstar.hu

Magyarországon a lokális és regionális kultúrában a szocializmus végezte a legnagyobb tarvágást: megszületett az egységesített városkép, a templomnyi alapterületen felhúzott, komplett falvakat magába zsúfoló panelblokkok és a központi mintára létrehozott, piszkos lambériás polgármesteri hivatalokból vezényelt rendezvények. A nép lakossággá züllesztése során a közösség saját, organikus ünnepeit és rítusait fel kellett számolni, helyükön megképezve azt az identitásvákuumot, amit már a legigénytelenebb programokkal is fel lehetett tölteni. Hurkapálcás cigányok félrehordó Slavia-puskákkal, Korda Gyuri bácsi és életveszélyes körhinták vasúti talpfával aládúcolva.

Sovány vigasz volt, amikor betört erre a piacra az évtizedeken át elfojtott nemzeti identitás, és a dodzsem helyét a karikásostoros nábobkodás, a mustáros virsliét a töki pompos, a fröccsöntött bóvlikét pedig a turulos telefontokok vették át. A történelmi rendezvények kezdetben mindössze ennyi változást hoztak a méltán megvetett falunapokhoz képest, ha nem számoljuk a függönyminta katalógusból öltözködő kaftános honfoglalókat, akiket előbb téveszthetünk össze egy transzvesztita BDSM-csoporttal, mint honfoglaló eleinkkel).

Várpalota ennek volt üdítő ellenpéldája. Az egykori bányászváros a kultúra légüres teréből néhány év leforgása alatt sikeresen tette a hagyományőrző rendezvények térképére a várost. Ennek oka mindössze annyi volt, hogy a helyi végvári katonai hagyományőrző csapat, a Bakonyi Poroszkálók szakított azzal a szemlélettel, hogy a történelmi hagyományok feleleveníthetők hétvégenként maskarát öltő jelmezesekkel.

Csepin Péter, a Bakonyi Poroszkálók kapitánya a hagyományfelelevenítés egy autentikusabb formáját választotta: lóháton kezdte el bejárni a világot, hogy a Kárpát-medencére ható kultúrákat a tankönyvek helyett ezzel a rendhagyó módszerrel térképezze fel. Szamárháton baktatott végig a Kárpátok gyűrűje körül, átszelte lóháton a Kaukázust, Várpalotáról először Szicíliába lovagolt, évekkel később pedig szintén Várpalotáról Törökországba, a Baltikumba és egy téli expedíció során a lengyelországi Limanovába is. Eközben kilenc nyelvet tanult meg társalgási szinten (franciául még fiatal éveiben az Idegen Légióban). Közelítve az ötvenhez ráncfelvarrás helyett elvégezte a magyar Különleges Erők civileknek fenntartott kiképzését, az ELITE CHALLENGE-et (ez ellentétben a jutyubos challengekkel valódi kihívás, amiről a Bercsényi Miklós Különleges Műveleti Zászlóalj volt kiképzői gondoskodnak.

A napirend kevés szelfi- és vlogolási lehetőséget enged, cserébe kőkemény a fizikai és a mentális stresszterhelés, amit a napi egy-két óra alvás és a korlátozott étkezési lehetőségek sem tesznek kellemesebbé a résztvevők számára). A honvédelem szívügye, tartalékos katonának csak azért vonult be, hogy a határon szolgáljon (vagyis majdnem annyit tett a haza szolgálatában, mint bárki, aki a Kárpátiától elgajdolja a Magyarország katonáit). Ha mindez nem tenné elég hitelessé, a mindennapi életét is a várostól távolabb eső hegyen éli, többnyire elektromos áramtól és folyóvíztől mentesen, a családjával és a lovaival.

A sivatagban lovaglás nem könnyű munka, de valakinek azt is meg kell csinálni.

A katonai hagyományőrzéshez a Bakonyi Poroszkálók teoretikusai szerint nem árt a szolgálati tapasztalat, amit itthon jobb híján a Magyar Honvédségben lehet elsajátítani. Sokan közülük viszonyítási alapként azért kipróbálták a Francia Idegenlégiót is.

A katonaélet sem állhat mindig munkából, apának is jár a pihenés. Képek forrása: blogstar.hu

Ő kezdeményezte, ő alkotta meg és ő építette fel Várpalotán a Diadal Napját, megemlékezve ezzel a palotai hős, Thury György győzelméről, amit 1566-ban aratott a várat ostromló tizenhatszoros török túlerő ellen. A rendezvény mentes volt az olyan giccsektől, mint a motoros nemzeti metál és a bőrszerkós szittya ostorosok. Hűen tükrözte azt, hogy ha egy város lokálpatriótái összefognak, akkor helyi szintű együttműködéssel is ki lehet törni a falunapok posványából. 

Igazán kár, hogy a helyi fideszes vezetés idén úgy döntött, hogy átveszi a rendezvényt, és ha már így felfutott, akkor Csepin Pétert meg sem hívja. Érdekes formája ez a köszönetnyilvánításnak. Fogalmam sincs, hogy a NER-romantika magától hogyan tudna akár csak kitalálni olyan karaktert, aki önszántából őriz katonai hagyományokat és vonul le a határra szolgálni, de úgy tűnik, a NER-romantikában a lehívható uniós támogatások ezt egyetlen második megfontolás nélkül írják felül.  Eddig többször hirdettem én is a rendezvényt tök ingyen, de a magam részéről valószínűleg mindaddig a tájékára sem megyek, amíg az vissza nem kapja az identitását. Kitenni őket a saját rendezvényükről olyan, mintha Holywoodban úgy döntenének, hogy kiírják Csingacsgukot az Utolsó Mohikánból. 

Nincs szükség még egy falunapra, amit egy organikusan felépülő, helyi hagyományokon alapuló rendezvény bezúzott helyére telepítenek. Mert sajnos ez is hagyomány, csak egyike a legsötétebbeknek. Dicsértessék!

blogstar.hu