"Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket!" című írásával reagált a már a világsajtót is bejáró Coca-Cola-ügyre Vésey Kovács László, a Pesti Srácok szerzője.

A Budapesten kihelyezett, azonos neműek közti szerelem elfogadását "Zéró cukor - Zéró előítélet" és #loveislove, azaz "a szerelem az szerelem" szlogennel hirdető reklámokon többen is felháborodtak és elindult egy online petíció is, melynek aláírói a Coca-Cola bojkottjára szólítotják fel az embereket.

Vésey most minderre reflektálva szedte csokorba gondolatait.

Először sorbavette, hogy miként nyilatkoztak a Coca-Cola reklámkampányáról a szerinte balliberális univerzumba tartozó politikusok, majd a cég véleményét is kikérdezte az ügyről, de saját megfogalmazása szerint csak "feketeöves mellébeszélést" kapott.

A szerző szerint felháborító, hogy a "népnevelő ambíciókat dédelgető nagyvállalatok" morálból és elvekből akarnak leckét adni a fogyasztóiknak.

"Azzal is elég kárt okoznak, hogy egy csomó fölösleges terméket tukmálnak rá az emberekre a mindent elöntő reklámjaikkal, de az már igazán túlzás, hogy az internetes keresőmotorunkat, az operációs rendszerünket, a banki szolgáltatásainkat, az autónkba való benzint meg az italunkat biztosító cégek a belőlünk húzott hasznuk mellé már azt is meg akarják szabni, hogy mit kell gondolnunk a homoszexualitásról"

- írja Vésey Kovács László.

Úgy gondolja, hogy az emberek többsége bármilyen véleményen is legyen a témáról, nem fogja bántalmazni a homoszexuális embereket, sőt, a népesség többségét nem is érdekli ez a topik, tehát felesleges őket a mostanihoz hasonló kampánnyal "traktálni". Arra is kitér, hogy az azonos nemű szerelmespárok sem szeretnének feltétlen politikai és ideológiai identitást gyártani a nemi irányultságukból, tehát valószínűleg nekik sem hiányzik ez a botrány.

Ezután kijelenti, hogy jelen esetben a kampány - akárcsak az "érzékenyítésnek álcázott népszerűsítő kurzusok" és a szappanoperákból és filmekből kihagyhatatlan azonos neműek közti szerelmi szál is - arra megy ki, hogy a gyermekeket, kamaszokat megcélozza és behúzza őket az LGBTQ-világba.

Majd a szerző záróakkordként kifejti, hogy nem a mássággal van a probléma, hanem azzal, ha az embert nem hagyják élni.

"Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni (sőt, a francnak se hiányoznának a mozgólépcsőnyi és buszmegállónyi hirdetések), miközben nem gyűlöljük a mozgássérülteket, nem akarjuk bántani és kirekeszteni őket, sőt akadálymentesített feljárókat építünk nekik, ahol csak lehet.

Arra tanítjuk a gyerekeinket, hogy sajnos vannak, akik ilyen helyzetbe kerültek, és segítünk nekik, ha rászorulnak, nem csúfoljuk ki, nem bántjuk őket. De nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más. Ha pedig a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét, hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna.

Hasonló az emberek dühe, amikor már nem tudnak úgy tévézni, sőt kimenni az utcára, hogy ne zúdítsák a nyakukba az örökös, átkozott érzékenyítést, ugyanakkor nem mernek szólni ellene, mert egyből lehomofóbozzák őket a rendkívül toleráns, nyílt szellemiségű haladó újságírók, politikusok, civil aktivisták és vállalati marketingesek. El a kezekkel a gyerekektől, és el a kezekkel a társadalomtól! Aki nem bír megbirkózni a nemiségével, az a saját életét tegye rendbe mindenki másé helyett!" (szeretlekmagyarorszag.hu/)