h i r d e t é s

Tombol a nyár, elszórtan néhány esőfelhő is lesben maradhat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tombol a nyár, elszórtan néhány esőfelhő is lesben maradhat

2019. augusztus 08. - 06:09

Csütörtökön délelőtt változóan felhős lesz az ég, elszórtan számíthatunk záporra. - írja az idojaras.hu.

Délután a több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, de csak kis eséllyel alakulnak ki záporok. Megélénkül, átmenetileg meg is erősödik az északnyugatira forduló szél, de estére mérséklődik a légmozgás. 24, 30 fok közötti maximumhőmérsékleteket mérhetünk.

Csütörtökön hidegfront halad át felettünk, így az arra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket, az ismét élénk szél pedig mások komfortérzetét is ronthatja.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön hidegfronti hatás érvényesül, ami főként akkor okozhat panaszt önnél is, ha a fokozottan érzékenyek csoportjába tartozik. - írja a meteoklinika.hu.

Ekkor izom- és hasi görcsöket, valamint görcsös típusú fejfájást is tapasztalhat, a tünetek pedig egész nap jellemzőek lehetnek. Emiatt a közérzetében is romlás várható, illetve a hőérzete is ingadozhat. Estétől már a melegfrontra érzékenyeknél is felléphetnek tünetek, ekkor inkább a migrénes fejfájás kerül előtérbe. Meteogyógyászunk gyakran szolgál hasznos tanácsokkal a panaszok elkerülése céljából. 

Az élénk légmozgás a gyerekeket izgágábbá, nyugtalanabbá teheti, és a szél hatására is csökken a hő- és a komfortérzet, gyorsan ingadozhat az érzett hőmérséklet is. Ezért vigyen magával pulóvert, és jól variálható öltözékkel induljon el otthonról. Az esernyőre is szükség lehet!

A pollenterhelés átmenetileg csökken, de az allergiások arra készülhetnek, hogy a hét végén majd jelentősen erősödnek a tüneteik. Ez azt jelenti, hogy akár már a parlagfű pollenje is kiválthat intenzív panaszokat.

Az UV-sugárzás a változékony idő miatt időben és térben is gyorsan ingadozhat, de a hosszabb ideig napos tájakon a déli órákban elérheti az erős fokozatot.

Az utakon az élénk, erős szél ronthatja a menetstabilitást, a helyi záporoktól, zivataroktól nedves útburkolaton pedig könnyen megcsúszhat a jármű. Vezessen lassan, kerülje a hirtelen fékezéssel és irányváltoztatással járó helyzeteket. Átmenetileg ugyan kismértékben javulnak a reflexek, de estétől ismét rendkívüli módon fokozódik a balesetveszély.  

Vezető tünetek a mai napon: izom- és hasi görcsök, görcsös fejfájás.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.

Időjárás.hu