h i r d e t é s

Torgyán 2018-ban koalícióra lépne a megroggyant Fidesszel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Torgyán 2018-ban koalícióra lépne a megroggyant Fidesszel

2016. április 25. - 07:50
0 komment

Száll a turul fészkére címmel 610 oldalas önéletrajzi könyvet írt Torgyán József, a Független Kisgazda-párt (FKgP) legendás elnöke, akivel a Magyar Nemzet készített interjút - írja a 444.hu.

Ez a nyugdíjas nem ellensége a Fidesznek - Forrás: MTI via 444.hu

A kötetet vasárnap, a nemzetközi könyvfesztiválon már dedikálta is, és érdemes lehet fellapozni, mert az egykori pártelnök állítása szerint abban "a rendszerváltozás óta bekövetkezett történelemhamisításokról rántja le a leplet." De nem csak múltidézés történik, tervek is vannak még.

Torgyán már 84 éves, így magától nem térne vissza a politikába. De annyian és olyan odaadással kérlelik, hogy annak nem lehet ellenállni. Ezért segíteni fogja egykori pártja feltámasztását, "s addig a szememet le nem hunyom, amíg ezt el nem érem."

A helyzet az, hogy a Fidesz túl sok csoporttal került szembe az elmúlt évek során, ezért valószínűleg nem lesz meg 2018-ban az abszolút többsége. És itt jön képbe Torgyán és az FKgP.

"Ezt a hiányzó tömeget csak a kisgazdapárt tudja megadni, s ha ezt nem értik meg, önmaguk sírásói lesznek. Tiszta szívből, nem a személyemet ért sérelmek miatt állítom ezt."

Torgyán ezután azt is elmondja, hogy valójában sokat köszönhet a Fidesznek és Orbán Viktornak, amiért első közös kormányzásuk végére felszalámizta őt és pártját:

"A feleségem, Cseh Mária azt szokta mondani, ha én a politikában maradok, már rég nem élnék. Azzal, hogy a Fidesz engem kinyírt, némi túlzással életem megmentőjének tekinthetem."

Ezek a legizgalmasabb részletei az interjúnak, ami aztán hosszas múltidézésbe torkollik, itt-ott kóstolgatva Orbánt és kormányát is. De azért maradnak érdekes részletek: Torgyán szerint például fontos lenne Magyarország nemzetközi megítélésének javítása, ami viszont csak valami látványos akció keretében képzelhető el.

Ilyen lenne például hogy "ünnepélyes közjogi keretek között ajánljuk fel az országot Szűz Máriának." A ceremóniára meg kéne hívni a pápa őszentségét és a bíborosokat; ezzel végre "a nemzetközi közösségekkel szembehelyezkedő ország képe helyett meghatározó szerepet kaphatnánk Európában."

Az egykori miniszter bánja már, hogy annak idején nem vitte keresztül köztársasági elnöki jelölését, de már nincs benne tüske a Fidesszel szemben. "Sőt! Összehasonlíthatatlanul inkább a nemzet érdekében áll az Orbán Viktor vezetésével, sok hibával tarkított Fidesz tevékenysége, mint bármelyik nemzetrontó liberális erőé." (Magyar Nemzet) / 444.hu