h i r d e t é s

Torgyán József halálára!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Torgyán József halálára!

2017. január 22. - 15:29
0 komment

Azt hittem örök életű lesz, tele volt humorral ravaszsággal, politikai dörzsöltséggel, úriemberséggel, gátlással és gátlástalansággal, így egészében olyan Torgyán József volt.

Forrás: femina.hu

Számomra ő volt a politikai Hofi Géza, annak ellenére, hogy a humoristával több dologban értettem egyet mint nem, Torgyán Józseffel kapcsolatban ez pont fordítva történt meg.

Érdekes színes ember volt, talán az első igazi populista a rendszerváltás populistája. Ő még olyan igazi populista volt, imádta, nem görcsölt rajta, nem a saját hatalmát akarta körülbástyázni, hanem csak úgy egyszerűen, akart valamit csinálni.

Számára a politika volt az a színház, amiben kivirult, ahol remegve várta, hogy a fények felgyulladjanak és megszólalhasson, harsoghasson, megdöbbentsen, nevettessen, vagy rajta nevessenek, kinevessék, vagy csak egyszerűen jelen legyen abban az elfajult, eltorzult világban, amit politikának hívnak a mai Magyarországban.

Neki dolgokat köszönhetünk, például, „HORN GYULA MONNYONLE!,” miközben tudni lehetet, hogy tiszteletteljes, jó viszonyban volt Horn Gyulával.

Neki köszönhetjük a Chilei primőrcseresznye máig megnevettető programját, vagy a pálmafák alatti fürdőgatya bemutatót!

Évekig laktam a szomszédjában, a média által szétszedett családi háza mellett, ahol igazi polgári béke honolt.

Most azt kívánom neki őszinte tisztelettel, nyugodjon békében, vele lezárult a rendszerváltás, új időszámítás kezdődik Magyarország történetében!