h i r d e t é s

Tovább folytatódik a DIGI és az Invitel összefonódása

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tovább folytatódik a DIGI és az Invitel összefonódása

2018. november 19. - 18:03

 A magyarországi műsorterjesztési piac vezető szolgáltatója, a DIGI Csoport a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. november 14. napján hozott döntéseire, az azokról kiadott közleményére, illetve az azzal kapcsolatban megjelent sajtóhírekre reagálva az alábbi tájékoztatást teszi közzé.

Illusztráció: 24.hu

 A GVH 2018. májusi határozatában hagyta jóvá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megvásárolja az Invitel Távközlési Zrt. részvényeinek közvetlen irányítást biztosító többségét. Ezt követően, már 2018 júniusában elkezdődött a két cég szervezeti és informatikai integrációja, távközlési szolgáltatásaik összehangolása, valamint az Invitel távközlési hálózatainak a DIGI hálózatokkal összhangban történő technológiai fejlesztése annak érdekében, hogy a cégcsoport az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva, minél előbb egységes szolgáltatás portfolióval és kedvező ár-érték arányú szolgáltatásokkal álljon a lakosság rendelkezésére.
 
A GVH 2018. november 14-ei határozatával visszavonta májusi döntését és új eljárást indított az összefonódás versenyhatásainak vizsgálatára. Ez a vizsgálat azonban nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a DIGI Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást.
 
A GVH új eljárása nem befolyásolja a DIGI-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a GVH a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a DIGI részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos, az eredeti jóváhagyó döntésből átvett korlátozások mellett továbbra is gyakorolja. Így a DIGI és az Invitel ügyfelei változatlanul folyamatos és minőségi kiszolgálásban részesülnek.
 
Az i-TV Zrt. a DIGI csoport üzleti tevékenységeinek kis hányadát képviselő, jellemzően alacsony lélekszámú vidéki településeken működő, kizárólag kábeltelevíziós szolgáltatásokat helyi hálózatüzemeltetőkkel együttműködésben nyújtó vállalat.
 
A GVH az alapeljárásban hozott határozatának visszavonását azzal indokolta, hogy a DIGI az eredeti eljárás során elmulasztott proaktív észrevételeket tenni bizonyos – az i-TV által nyújtott távközlési szolgáltatások által lefedett területekre vonatkozó – hiányos adatokkal kapcsolatban, amelyekre támaszkodva a GVH az eredeti, összefonódást jóváhagyó döntését meghozta.
 
Társaságunk nem ért egyet a GVH döntésével, mivel hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen jártunk el az alapeljárás során. A GVH részére több körben szolgáltattuk a kért adatokat (köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is), és kollégáink, szakértőink további konzultációkra is rendelkezésre álltak, hiszen alapvető érdekünk volt, hogy a GVH számára minden szükséges információt és tájékoztatást megadjunk az összefonódás kérelmezett jóváhagyásához.

A GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területei vonatkozásában előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem társaságunk adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott.
 
Természetesen ebben az új vizsgálati folyamatban is jóhiszeműen és teljeskörűen együttműködünk a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen.