h i r d e t é s

Tovább hízik a Fidesz pártalapítványa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tovább hízik a Fidesz pártalapítványa

2019. július 08. - 10:20

2018-ban már 553 millió forintból gazdálkodhatott a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány. - írja a nepszava.hu.

Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tizenhárom millió forinttal nőtt a Fidesz pártalapítványának bevétele tavaly. Így 2018-ban már 553 millió forintból gazdálkodhatott a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA). A Balog Zoltán ex-miniszter által vezetett alapítvány bevételének túlnyomó része, mintegy 551,5 millió forint költségvetési támogatás, de a szervezetet támogatta egy magánszemély, a Wahed Media Hungary Kft. és a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda. Az erős kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező ügyvédi iroda vezetője, Sárhegyi Zoltán volt Fidesz-delegált a Nemzeti Választási Bizottságban.

Az iroda – amely segédkezett a Habony-féle médiabirodalom elindításában – jelentős közmegrendelésekhez is jutott. Sárhegyi és a szintén az irodában dolgozó felesége közös vállalkozása 2011-re és 2012-re több milliárdos keretszerződést kötött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel. Az iroda tavaly októberben 160 millió forintos keretszerződést írt alá az állami vasúttársasággal is. 

A bíróságra benyújtott mérlegből kiderül, hogy a Fidesz pártalapítványa a bevételek jó részét, 349 milliót költötte el az „alapító okiratban rögzített célokra”. Minden bizonnyal ide könyvelhették el a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF), illetve alapítványának juttatott 50 millió forintot. Erről nem tett említést, a Polgári Magyarországért Alapítvány, de arról igen: több tucat más egyesület, konferencia és rendezvény kapott támogatást. Így is jócskán maradt a kasszában: az alapítvány 2017-hez képest jóval többet, 71 millió forint eredményt könyvelhetett el.

Korábban az Átlátszó írta meg, hogy az SZPMA tízmilliókat fizetett az azeri korrupciós ügyekkel összefüggésben az Európa Tanácsból (ET) kizárt Stef Goris ex-képviselőnek. A gyanú szerint a képviselőnek kulcsszerepe volt abban, hogy az ET végül nem ítélte el Azerbajdzsánt. Az átlátszó szerint az SZPMA lényegében másolt tanulmányokért fizetett Gorisnak, ráadásul pont akkor, amikor Magyarország ügyében is zajlott egy jogállamiság vizsgálat az Európa Tanács parlamenti bizottságában. Végül az ET visszafogottan járt el a magyarországi jogsértések miatt is.

nepszava.hu