h i r d e t é s

Továbbra sem tudni, hogy hol van a Quaestorosok pénze

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra sem tudni, hogy hol van a Quaestorosok pénze

2016. április 19. - 08:26
1 komment

Egyharmaduknak nem fizetne egy fillért sem az állami Kárrendezési Alap. Ezt ne fogadják el, az MSZP jogi segítséget nyújt.

Azok a Quaestor-károsultak, akik kézhez kapták a Kárrendezési Alap nevetséges levelét, ám nem értenek egyet az elszámolással, a további kártalanítás elmaradásával, ne nyugodjanak bele, főképp, ne mondjanak le a további jogérvényesítési lehetőségükről. Ehelyett írjanak levelet a Kárrendezési Alapnak, illetve a két felszámolónak, s követeljék: részletesen fejtsék ki, mi alapján jött ki az elszámolás, s azt is, mennyi a Quaestor megmaradt vagyona, amit kárrendezésre lehetne fordítani. A levél-formanyomtatványokat az MSZP irodákon (Kecskeméten a Katona József tér 18. szám alatt) átvehetik az érintettek.

Minderről dr. Szakács László szocialista országgyűlési képviselő beszélt hétfőn Kecskeméten.

Mint elmondta, április 1-jéig több mint 10 ezer károsult kapott nullás értesítőt a Kárrendezési Alaptól, azaz olyan tartalmú levelet, hogy ne számítsanak további kártalanításra, mert az nem jár nekik. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik kérelmező hoppon maradt.

Közöttük vannak azok is, akiknek a 2012-ben vásárolt Quaestor Ingatlankötvényeik után járó kamatokat is levonták a kárrendezési összegből. A törvény alapján az alap 2008. január 1-jéig minden olyan kamatot le kellett, hogy vonjon a kárösszegből, amelyet a Quaestor Értékpapír vagy a Quaestor Hrurira által kibocsátott kötvények után kaptak az ügyfelek, függetlenül attól, hogy egyébként az Ingatlankötvények kötvényprogramja 2012-ben lejárt, az arra vonatkozó tőkét és kamatokat hiánytalanul megkapták az ügyfelek. Most viszont az így kapott kamatok kárrendezési összeget csökkentő tételként merültek fel, a károsultak panaszaiból ítélve pedig sokan emiatt kaphattak nullás értesítőt.

Azok sem jártak sokkal jobban, akik mégis kaptak valamit, volt olyan eset például, hogy valaki az 50 millió forintos kárára kapott 500 ezer forintos kártalanítási ajánlatot. Ezt is csak akkor kapja meg, ha lemond a további jogérvényesítési lehetőségéről. Az MSZP azt ajánlja a károsultaknak, hogy vegyék igénybe a segítségüket, s követeljék az alaptól, részletesen fejtse ki, mi alapján számította ki akár a nullás, akár a nevetséges összegű kártérítést. Követlejék azt is, hogy nyilatkozzanak, mennyi a Quaestor-vagyon, hiszen a bajba jutott emberek csak így tudják eldönteni, pereljenek-e vagy sem. „Az 1640-ben meghozott Habeas Corpus Act óta Európában ez az első eset, hogy valakit a további jogérvényesítési lehetőségétől megkísérelnek megfosztani, a törvény erejénél fogva" – jelentette ki Szakács.

Hangsúlyozta, nevetséges az is, ahogyan az állami hatóságok a Quaestor-csalással kapcsolatos büntetőügyet kezelik. Példaként azt hozta fel, hogy a Fővárosi Törvényszék és a vádat képviselő Fővárosi Főügyészség a sajtón keresztül üzenget egymásnak, eközben az érdemi vizsgálat nem halad.

1 komment