h i r d e t é s

Tragikus! Váratlanul meghalt a Cranberries énekesnője

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Tragikus! Váratlanul meghalt a Cranberries énekesnője

2018. január 15. - 19:26

Tragikus hirtelenséggel, 46 évesen életét vesztette az ír Cranberries együttes énekesnője, Dolores O'Riordan. 1971-ben született Ballybrickenben. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Hat testvére volt. 1990-től lett az akkor még The Cranberry Saw Us nevű csapat énekesnője. Hat albumot adtak ki - Everybody Else Is Doing It, So Why Can't We? (1993), No Need to Argue (1994), To the Faithful Departed (1996), Bury the Hatchet (1999) és Wake Up and Smell the Coffee (2001). 2002-ben pedig The Best of című válogatásuk jelent meg. A csapat 2003-ban oszlott fel.

O'Riordan 2009-ben, egy rádióműsorban jelentette be, hogy az együttes ismét összeáll egy koncertsorozat erejéig. Novemberben Észak-Amerikában, majd 2010-ben Dél-Amerikában és Európában léptek fel. O'Riordan hangja hallható a 2003-as a Spider-Man 2 című film zenéjében is.

Férje Don Burton, aki az egykori legendás brit együttes, a Duran Duran menedzsereként vált ismertté. Három gyermekük született.

Hívő katolikus volt, személyesen találkozott a Vatikánban a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápával.

Komolyan szívén viseli a szegények sorsát

 - mondta akkor a lengyel származású egyházfőről. 2006-ban bekerült Írország tíz leggazdagabb női személyisége közé.

Londonban halt meg, amikor egy felvételen vett részt.

nepszava.hu