h i r d e t é s

Trump nem akar tanúvallomást tenni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump nem akar tanúvallomást tenni

2021. február 06. - 08:19

Tanúvallomásra kérték csütörtökön Donald Trumpot az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) demokrata párti felelősei, azonban az előző amerikai elnök ezt visszautasította.

Doanld Trump - Forrás: Charly Triballeau - Pool/Getty Images

Az impeachment eljárás egyik megbízott demokrata vezetője levelet küldött Donald Trumpnak és ügyvédeinek, amelyben azt kéri, hogy a volt republikánus elnök a jövő kedden esedékes szenátusi tárgyalás előtt vagy közben tegyen tanúvallomást. Jamie Raskin levelében arra hivatkozott, hogy Trump ügyvédei – kedden ismertetett állásfoglalásukban – tagadják azokat a "vitathatatlan tényeket", amelyek szerint a volt elnök szerepet játszott a január 6-ai capitoliumi események kirobbanásában.

"Tekintettel arra, hogy vitatja ezeket a ténybeli állításokat, azért írok, hogy felkérjem önt, eskü alatt tegyen tanúvallomást, akár a szenátus vádemelésének tárgyalása előtt, akár annak során, a 2021. január 6-i tetteivel kapcsolatban" – fogalmazott Raskin.

Trump nem hajlandó vallomást tenni

Jason Miller, a volt elnök vezető tanácsadója később közölte: Trump nem tesz vallomást "az alkotmányellenes eljárásban". Az ex-elnök jogi csapatának tagjai is hasonlóan nyilatkoztak, Bruce Castor és David Schoen "PR-mutatványnak" nevezték a kérést, és úgy fogalmaztak: "a levél is csak megerősíti, amit már mindenki tud: nem tudják bizonyítani a vádakat, amelyeket az Egyesült Államok 45. elnökével szemben felhoztak, aki egyébként ma már magánember".

A jövő heti tárgyalás előtt felmerült, hogy tanúkat is beidéznek az eljárás során. Szakemberek szerint ugyanakkor a demokraták és a republikánusok szenátorai is gyors tárgyalást sürgetnek, hogy a felsőház zavartalanul dolgozhasson az új kormányzat feladatain. Egyes vélemények szerint mindez nem változtatna a végeredményen, ugyanis a múlt héten a republikánus szenátorok elsöprő többsége világossá tette, hogy ellenzi a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárást. Ezt bizonyította az a január 26-ai szavazás, amelynek során az 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy az impeachment megindítása alkotmányellenes. (MTI) / kitekinto.hu