h i r d e t é s

Tudta? Ezek az alkoholos zsírmáj tünetei

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tudta? Ezek az alkoholos zsírmáj tünetei

2016. december 30. - 11:33
0 komment

Megbecsülni is nehéz, hányan küzdenek ma Magyarországon alkoholproblémákkal, pedig a rendszeres és nagy mértékű italozás bizonyítottan káros hatással van az egészségre. 

Az egyik leginkább érintett szerv e tekintetben egyértelműen a máj.

Csak pár korsó sör

Fontos megemlíteni, hogy az alkohol toxikus hatása a nőkre nézve fokozottabb, így az ő esetükben már kisebb mennyiség is májkárosodást idézhet elő az évek folyamán. Legsúlyosabb esetben visszafordíthatatlan májzsugor alakul ki, amely kóros májműködéssel, gyakran rákos elváltozással jár együtt.

Magyarországon százezer főből évente átlagosan 125 ember hal meg alkoholos májbetegségben. Ez nagyjából megfelel a nyugat-európai szintnek. A májkárosodáshoz férfiak esetében 10-15 éven át napi 50-60 gramm, nők esetében már 20-30 gramm alkohol bevitele is elegendő lehet. Ezek a mennyiségek ráadásul nem is tűnnek túl soknak, tekintve, hogy 2 deciliter bor és egy korsó sör is nagyjából 20 gramm káros anyagot tartalmaz. Azoknál pedig, akik napi 160 grammot meghaladó mértéket fogyasztanak, mintegy 10-30 százalékos eséllyel jelentkezik a májzsugor néhány éven belül.

Alkohol nélkül

Az alkoholos májkárosodás leggyakoribb kezdő tünete a zsírmáj (szteatózis). Ilyenkor a máj mirigyállományának sejtjein belül felhalmozódnak a zsírok, ezáltal a szerv megnagyobbodik. A zsír cseppek formájában akár az egész sejtet elfoglalhatja.

A túlzottan gyakori és nagy mennyiségű alkoholfogyasztásnak májunk láthatja a kárát

Apró öröm az ürömben, hogy a mirigyállomány képes a regenerációra, a felgyülemlett zsír az anyagcserével kiürülhet a sejtekből, az elpusztult sejtek helyén pedig újak jöhetnek létre. Ehhez viszont elengedhetetlen az alkohol teljes mértékű elhagyása. Bár az alkoholos zsírmáj - a májduzzanatot leszámítva - alapvetően tünetmentes állapot, laboratóriumi vizsgálatokkal azonban kimutatható.

A legnagyobb feladat mindemellett az alkoholfogyasztás abbahagyása. Az alkoholizmusból való kilépés egy komplex kezelés eredménye, ami a beteg részéről igen erős elhatározást és akaratot követel meg.

Itt van hamarosan az év vége és vele együtt a nagy ivászat és dajdajozás napja. Azért csak óvatosan….J

B.U.É.K!

Forrás: Házipatika