h i r d e t é s

Túl az ötvenmilliárdon a tévés reklámköltés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Túl az ötvenmilliárdon a tévés reklámköltés

2016. február 18. - 13:45
0 komment

Mintegy három százalékkal emelkedtek és 51,581 milliárd forintot tettek ki tavaly a hazai televíziós reklámköltések - derült ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) friss adataiból.

Fotó: Europress / Napi.hu

Eszerint 30 százalékkal nőtt a kábelcsatornák bevétele, ami 2015-ben az összköltés 45 százalékát tette ki; a fennmaradó 55 százalékot a korábban földfelszíniként említett televíziók (az M1, majd a Duna, valamint az RTL Klub és a TV2) vitte el, ám e három szereplő bevétele 12 százalékkal csökkent tavaly az önbevalláson alapuló kutatás eredményei szerint - írja a napi.hu.

A három nagy csatorna 28,425 milliárdos reklámbevételt könyvelhetett el tavaly, míg a kábeltévék kasszájába 12,156 milliárd forint folyt be.

A kutatásban ugyanaz az 56 televízió vett részt, amely tavaly; az általuk közölt számok pedig a hazai televíziós reklámköltés 99 százalékára kínálnak rátekintést - mondta Bindics Judit, az adatokat összegző EY tanácsadói üzletágának képviselője.

Az úgynevezett net-net adatok nem tartalmazzák a bartertevékenység értékét, valamint olyan egyéb bevételeket, mint az emelt díjas hívásokból vagy sms-ekből, a rendezvényekből és a saját márkás termékekből származó pénzek, ahogy a szponzorált műsorok gyártási költségeit sem vették számba a kalkulációnál.

Tavaly hatról öt százalékra csökkent a televíziós reklámtortán belül a nem szpotokból származó bevétel; ennek összege 2,821 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2,843 milliárddal, ami akkor majdnem harminc százalékos bővülést jelzett.

A tizenegyedik alkalommal elkészített összegzés adatai azt mutatják, hogy Nyugat-Európához képes kicsit lemaradtunk a válságból való kilábalásban - állapította meg Kovács Krisztián, a MEME elnöke. Amíg 2013-ban még hat százalékkal csökkent a piac, ezt követte a tavalyelőtti tíz, majd a tavalyi három százalékos bővülés.

 

napi.hu