h i r d e t é s

Túl hosszú volt a helyreigazítás, nem fért bele a Tények műsoridejébe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Túl hosszú volt a helyreigazítás, nem fért bele a Tények műsoridejébe

2022. december 07. - 06:49

Olyan hosszú helyreigazítást kellett volna közölnie a Tényeknek Juhász Péterről, hogy nem fért bele a műsoridőbe

Forrás: Tények.hu/Facebook

Húsznál is több hamis hír terjesztése miatt helyreigazítást kellett közölnie a Tényeknek, amiért hazugságokat mondtak be a TV2 híradójában Juhász Péterről még 2016-ban és 2017-ben. A Média1 írja, hogy a Tényeket azért kötelezte a bíróság sérelemdíj megfizetésére és helyreigazítására, mert hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel a műsorban. A Tények azonban képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem lett volna elég műsoridő.

Az azóta a politikusi pályával felhagyó Juhász a Média1-nek elmondta, hogy végrehajtást kért a fideszes tévécsatornára, mert „nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben, valamint nem Juhász nevének említésével tette közzé”.

  • Egy szeptember 17-i adásban nem közölték, hogy helyreigazításról van szó, hanem csak feliratként volt látható.
  • De volt olyan adás is, ahol sem a neve nem hangzott el, sem az, hogy megsértették a Juhász jó hírnevét.

A TV2 fellebbezett Juhász végrehajtása ellen, mert szerintük megtörtént a helyreigazítás, amire a bíróság kötelezte őket. Még akkor is, ha azt több részletben tették meg különböző adásokban, ugyanis a TV2 szerint a bírósági ítéletben szereplő helyreigazító közlemény annyira terjedelmes volt, hogy meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt.

Ezenkívül azt is nehezményezték, hogy nem kaptak iránymutatást a bíróságtól azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kellene a helyreigazítást a Tényekben közzétenniük. Ez nem győzte meg Juhászékat, akik szerint a komplett közleményt le kellett volna adniuk, nem pedig csak kiragadott részleteket belőle. Főleg úgy, hogy Juhászék szerint a jogerős helyreigazítási közlemény bizonyos elemei még részekre osztva sem jelentek meg a Tényekben. Juhász azt külön nehezményezte, hogy Váczi Gergő híradós szándékosan úgy olvasta be az erre vonatkozó részt, hogy azt a néző nem tudta értelmezni, követhetetlen volt számára, miről is szól.

Az azóta vloggerként dolgozó, különösen Rogán Antal propagandaminiszternek sok kellemetlenséget okozó Juhász – aki bírósági ítélet alapján nyugodtan hívhatja bűnözőnek a fideszes politikust – egy videóban arról is beszél, hogy a 2018-as választások előtt 3000 cikk jelent meg róla a kormánymédiában, de csak nyolc kiadót volt lehetősége beperelni, és állításai szerint mindet meg is nyerte. Juhász továbbra is végrehajtáshoz fordul, hogy a Tények teljes terjedelmében hozza le a bírósági ítéletben szereplő helyreigazítás tartalmát. (Telex)