h i r d e t é s

Tündér Lala a Magyar Színházban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tündér Lala a Magyar Színházban

2018. október 17. - 12:06

Október 27-én Szabó Magda klasszikus meséjét, a Tündér Lalát állítja színpadra a Magyar Színház, Egressy Zoltán adaptációjában, Monori András zenéjével, különleges, színpompás látványvilággal, Halasi Dániel rendezésében intenzív színházi élményre számíthatnak a szülők és a gyerekek.

Főszerepben: Döbrösi Laura, Sirkó Eszter, Pavletits Béla, Felhőfi Kiss László, Horváth Anna

A mai szülők egészen biztosan emlékeznek a csintalan tündérfiúra, Lalára, aki az emberek világában kereste a kalandokat és találta meg új barátait. Vagy az egyszarvúra, a kis Gigire, akit a gonosz varázsló, Áterpáter azért száműzött az országból, mert csak igazat képes mondani.

Az előadás a gyerekek nyelvén és formavilágában fogalmaz

– mondta Halasi Dániel rendező.

Hitem szerint ez az előadás meg tudja tartalommal tölteni azokat a nagy a szavakat, amelyek így hangoznak: elfogadás, nyitottság, szeretet, egymás megbecsülése, és megmutatja a gyerekeknek, hogy a kíváncsiság jó és fontos, a szabályokat pedig érdemes esetenként újrafogalmazni, mert a világ hál’istennek állandóan változik.

A címszereplő Tündér Lalát felnőtt színésznő, Sirkó Eszter alakítja, ami elsőre furcsa lehet, hiszen a történet szerint tündérgyerek, ráadásul fiú. A választás többek között azért is esett rá, mert tud hegedülni, amit az előadásban be is bizonyít majd.

Három gyerekszerep után negyedikként kaptam meg Tündér Lalát – meséli Sirkó Eszter –, még az is felmerült, hogy átírják kislányra, de kisfiú akartam lenni. Persze, egyszer majd jó lesz felnőttet játszani, de sosem fogok megszűnni gyereknek lenni.