h i r d e t é s

Úgy büntették meg, hogy ott sem volt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy büntették meg, hogy ott sem volt

2016. január 20. - 09:19
0 komment

Tízezer forintra büntette a budapesti, lipótvárosi önkormányzat a dorozsmai Tóth-Kalocsai Katalint úgy, hogy az asszony soha nem járt a fővárosban.

Tóth-Kalocsai Katalin a csekkel. Befizetni már nem kellett. - Fotó: Frank Yvette

A szívéhez kapott és majdnem elájult decemberben a kiskundorozsmai Tóth-Kalocsai Katalin - írja a Délmagyar. Csekket hozott neki a postás tízezer forintról. Tovább kerekedett a szeme, amikor elolvasta, miért és ki büntette meg.

– A budapesti Belváros-Lipótváros Közterület-Felügyelet azt írta, 2015. december 20-án Budapest V. kerület Magyar utca 24. előtt a tilosban álltam meg. Még csak a környéken sem jártam soha – mondta.

Tóth-Kalocsai Katalin hozzátette: „Szörnyű, amit művelnek! A kolléganőm is járt így."

A felháborodott asszony felhívta a közterület-felügyeletet, ahol az ügyintéző utánanézett, és kiderült, hogy a megadott helyszínen egy BMW parkolt, nekik pedig Volkswagen Golfjuk van. Valószínű, hogy a rendszám egy betűjét, vagy számát üthette el valaki.

– Gondoltam, ha kötik az ebet a karóhoz, akkor megmondom nekik, hogy bizonyítsák be, mutassák meg a felvételeket, hogy valóban a mi kocsink állt ott. Szerencsére erre nem volt szükség. Azt mondták, törlik a rendszerből az adatainkat és a büntetést. Megkérdezte, küldjön-e erről levelet. Természetesen kértem. Ez múlt hét pénteken történt, remélem, a napokban megkapom a levelet – mondta Tóth-Kalocsai Katalin. Az asszony szerint ami történt, az több mint adminisztrációs hiba. Szerinte ez felelőtlenség.

 

delmagyar.hu