h i r d e t é s

Úgy volt, hogy 25 milliárdból kijön a vizes vébé, most tartunk 130 milliárdnál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy volt, hogy 25 milliárdból kijön a vizes vébé, most tartunk 130 milliárdnál

2017. május 03. - 07:44

Újabb mutatós vizesvébé-számokkal rukkolt elő Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki egy mai sajtóbeszélgetésen elárulta:  minden előkészület a tervezett ütemben halad - írja a 444

Kezdetben úgy volt, hogy az eseményt, ami július 14-én kezdődik és egy hétig tart, 25 milliárd forintból rendezi meg Magyarország, ezt maga Gyárfás Tamás akkori, azóta lemondott úszószövetségi elnök közölte még 2015 márciusában. 

A költségek idén áprilisra már 94 milliárd forintnál jártak, de a Seszták által most bejelentett számok azt mutatják, hogy lesz az 130 milliárd is. Mármint a mostani állás szerint, mert több mint két hónap még hátravan a kezdésig.

A miniszter szerint  a vébé 32,9 milliárdos szervezési költségeihez még hozzájönnek a FINA által kiszabott jogdíjak, így a teljes szervezési és működési költség 38,6 milliárd forint. A vébére elkészülő fejlesztések költsége ezen felül Seszták szerint további 92 milliárd forint - ide tartoznak olyan projektek, amiket akkor is meg kellene valósítani, ha nem lenne vébé, például a Bibó szakkollégium felújítása vagy a semmiből a semmibe vezető gyaloghíd, amiket ilyen-olyan okokból a világbajnokság költségvetéséhez csaptak. A vébé miatt hozzányúltak a pesti alsórakparthoz, a Margitsziget csatornáznak és aszfaltoznak, de a legnagyobb tétel mégiscsak a Duna Aréna 41 milliárdos költsége.

Ja, és van egy 2015-ös törvény, ami szerint „a világbajnokság megrendezésével és szervezésével összefüggésben lebonyolítandó közbeszerzési eljárások tekintetében az ajánlatkérő minden esetben jogosult a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti, rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására."

Vagyis nem kell pályáztatni, elég, ha szólnak valakinek. 

A lényeg: 38,6 milliárd + 92 milliárd = 130,6 milliárd forint.

Találós kérdés: mennyibe került volna a 2024-es budapesti olimpia?

444.hu