h i r d e t é s

Új dunai teherhíd épülhet Esztergom és Párkány között

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Új dunai teherhíd épülhet Esztergom és Párkány között

2019. október 22. - 11:47

Kormányszinten tárgyal Pozsony és Budapest arról, hogy Esztergom és Párkány között egy új, a Dunán átívelő teherforgalmi híd épülne, ezen vezetne át a magyarországi autópálya a szlovákiai oldalra.

2015. június 22. - A teherkomp első kikötése Esztergomban

Újabb, a teherforgalom átvezetésére szolgáló híd megépítését szorgalmazza Esztergom és Párkány között a pozsonyi szaktárca – értesültünk Érsek Árpád közlekedési minisztertől. A leendő hídról kormányközi szinten már egyeztetnek, a megvalósításra uniós forrásokat szeretnének szerezni. Érsek Árpád közlekedési miniszter ezt a párkányi, felújított Nánai út átadóján jelentette be.

„A magyar fél Esztergomhoz kötné be az autópályát, épp ezért indokoltnak tűnik egy új híd megépítése. Az új híd nemcsak az autósokat és gyalogosokat szolgálná ki, hanem teljes értékű lenne. Nem azt mondom, hogy mi ehhez rögtön autópályát kötnénk, de tisztában vagyunk vele, és értékeljük, hogy mit hozna az új híd a régióba és a térségbe. Támogatjuk az elképzelést, meglátjuk, milyen operatív programokból tudnánk erre pénzt szerezni – már a következő uniós költségvetési ciklusból” – fejtette ki az átadón a miniszter.

A közlekedési tárca kommunikációs osztálya ehhez annyit fűzött hozzá, hogy az új teherhíd ötletét szakértői tárgyalásokon a magyar fél vetette fel, a minisztérium foglalkozni fog azzal, hogyan, milyen pénzből, mennyi forrásból építhető meg.

A budapesti Innovációs és Technológiai Minisztérium megkeresésünkre e-mailben úgy válaszolt, hogy a magyar kormány a közútfejlesztéseket összegző útprogramban új, négysávos összeköttetést (M100-as autóút) épít az M1-es autópálya és Esztergom között. Az M100-as autóút megépítésével időszerűvé válhat az új esztergomi híd és a kapcsolódó közútszakaszok megvalósításának ügye is. A kérdést a két ország szakminisztériumai egyeztetéseiken napirenden tartják. A beruházásról döntés még nem született, a fejlesztés finanszírozásában szükség lehet a következő uniós ciklusban elérhető forrásokra.

A budapesti szaktárca még annyit közölt, hogy Esztergomból a Duna felett Párkányba átvezető Mária Valéria híd teherforgalom számára nem alkalmas. 2016 óta a két település között teherkomp üzemel. Jövőre elkészül a komáromi Duna-híd, ezzel a Vámosszabadi és Parassapuszta között jelenleg mintegy 100 kilométeren hiányzó átkelési lehetőséget teremtenek a tehergépkocsik számára. Jövőre megvalósul a teljes értékű autópálya-kapcsolat Budapest és Pozsony, 2021-ben pedig a magyar főváros és Kassa között is. (ujszo.com)