h i r d e t é s

Új klán lép Simicska Lajos helyébe, mikor véget ér a csatájuk Orbánnal

Olvasási idő
16perc
Eddig olvastam
a- a+

Új klán lép Simicska Lajos helyébe, mikor véget ér a csatájuk Orbánnal

2015. február 07. - 21:32
0 komment

Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos milliárdos nagyvállalkozó évtizedeken át egymás legfontosabb szövetségesei voltak.

  • Simicskának akkora hatalma volt a magyar gazdaságban, mint Orbánnak a politikában.
  • Aztán nyáron a reklámadó bevezetésekor egyértelművé vált: Simicska Lajos és Orbán Viktor háborúznak egymással.
  • A csatájuk a magyar gazdasági élet átrendeződését hozhatja.

A Lajos egy olyan hálózatot épített ki, ami az állam szinte minden területére beszivárgott. Mivel mindenhol ott ültek az emberei, nem lehetett keresztülvinni semmilyen politikai döntést az apparátuson a beleegyezése nélkül. Ez sokkal jobban korlátozta a miniszterelnök döntési szabadságát, mint Brüsszel, vagy a multik. A Viktor igazi szabadságharca most folyik.

Így foglalta össze F., a magyar gazdaság egyik befolyásos szereplője a Simicska-Orbán konfliktust. Szerintünk többnyire jól látja a helyzetet.

Heteken át próbáltuk értelmezni a jelenséget, hogy mi folyik a bizánci udvarhoz hasonlatos, intrikákkal és titkokkal teli legmagasabb hatalmi szférában. Sokakkal beszéltünk, rengeteg pletykát és következtetést hallottunk, ezek néha ellentmondásosak voltak, de a lényeg egyértelműnek tűnik:

tényleg hatalmi harc dúl.

Június 3-án mindenki felkapta a fejét

A háttérben addigra már javában zajlottak a meccsek, mire a nyilvánosság bármit észrevehetett a Magyarországot irányító emberek konfliktusából.

Egy politikailag és gazdaságilag is huszadrangú ügyben dördült el az első, mindenki számára hallható lövés, amikor június 3-án a Magyar Nemzet vezércikkében Csermely Péter főszerkesztő-helyettes azt írta le, hogy a reklámadóval

a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára.

Egy nappal előtte elképzelhetetlen lett volna, hogy Simicska Lajos újságjában ilyen nyíltan támadják a kormányt.

A Nemzet világában addig a magyar sajtószabadságért csak a balliberális ellenzék, és Magyarország elleni nemzetközi összeesküvők aggódtak. El lehet képzelni, hogy milyen súlyos eseményeknek kell történniük a háttérben, hogy ilyen társaságba álljon be a kormánypárti lap.

És azóta is, újabb és újabb kritikus anyagok jelennek meg a Magyar Nemzetben, a Hír tévében. Sokak szerint az RTL Klub Híradójának új hangvétele sem független Simicska Lajos törekvéseitől. Közvetetten erre utal, hogy Simicskát nem támadja a műsor, és amikor szóba került, még jól is jött ki belőle: például amikor arról készült riport, hogy sok pénzt adott kölcsön Mészáros Lőrincnek, amit ráadásul nem is cáfolt a Közgép szóvivője, aki elég ritkán szólal meg a sajtóban. A kormányszóvivő pedig egyszer majdnem úgy simicskázott a nyáron, ahogy az ellenzék szokott.

Így néz ki az igazi háború

Az igazán fontos ütközeteket nem a Magyar Nemzet hasábjain vívják.

Minden megállt. A választás óta ebben az országban a kormány nem csinált semmit. És igen, ez Orbán és Simicska összeveszése miatt van

- mondták egy nagy állami vállalatnál.

Vannak emberek az államigazgatásban, akik most jó nagy gondban vannak. Kihez legyenek lojálisak? Lajoshoz vagy Viktorhoz? Melyikük az erősebb? Melyikük marad tovább? Kinek a haragjától kellene jobban tartaniuk? Jönnek az ellentmondó utasítások, kérések, és egy csomó minden ezért áll. Egy csomó szerződés ezért nincs aláírva, egy csomó mindenről ezért nincs döntés

- hallottuk az államigazgatásból.

Az elmúlt négy évben sok állami intézményben (fejlesztési minisztérium, EU-s pénzek elosztása, MVM, különböző felügyeleti szervek és hatóságok) nagyon sok olyan ember került kulcspozícióba, akik Simicska Lajos embereként kaptak hatalmat. Nagy részüknek most látványosan szakítaniuk kellene Simicskával, máshonnan érkező kéréseknek kellene engedniük. Ez nem mindig megy könnyen.

A Lajosnak ezerszer jobban fáj akár egy milliárdos nagyságrendű üzlet elvesztésénél, az, hogy az embereit próbálják elvenni tőle. Felépített egy hálózatot, minden >>sarok<< az övé volt. Most nem mészárolták le az embereit, csak megmondták nekik, hogy mától másnak dolgoznak. Az ő igazi vesztesége, ha bebukja a hálózatot. Azt nem építi vissza.”

Ezzel a drogkereskedős hasonlattal próbálta éreztetni a harc egyik résztvevője a téteket.

Egy másik proxiháborúról beszélt, vagyis olyan harcról, ahol a főszereplők a szövetségeseikkel vívatnak meg kisebb csatákat. Ugyanő egy bokszhasonlattal is megpróbálta leírni a történeseket.

A fejre nem lehet ütni, oda a Lajos sem mer. A testet sorozzák, a lázárjánosokra meg az lsimonokra mennek

Az bizonyosnak látszik: épül egy új gazdasági erőtér Orbán Viktor körül, és ebből Simicska Lajost és csapatát kihagyják.

Áh, nincs is semmi baj – mondták, amikor már nagy baj volt

Az áprilisi győzelem után a Fideszben nagyobb volt a feszültség, mint az öröm. Senki sem tudta ugyanis, hogy ki milyen pozíciót kap. Nagyon sok ember aggódott az állása miatt, és senki sem értette, hogy miért nem derülnek ki a dolgok.

Így nyugtatgatták magukat az emberek a minisztériumokban és állami szerveknél:

  • Jaj, úgy tudom, hogy Viktor most volt Lajosnál, megegyeztek végre, hamarosan minden kiderül.
  • Jaj, a focivébét meg kell várni, Viktor nem pihent évek óta egy napot se, nem csoda, hogy most egy hónapig teljes nyugit akar.
  • Jaj, a törvény szerint két hónap van az új kormány felállítására, hát legkésőbb addig úgyis eldől.
  • Jaj, hát úgyis csak majd szeptemberben, az őszi parlamenttel kezdődik az igazi munka.

Aztán lassan megindultak a suttogások, hogy nem csak arról van szó, hogy Viktor most ráérősen intézkedik, kicsit pihen, vagy éppen erőt mutat azzal, hogy hagyja tépelődni a kis- és közepes főnököket. Hanem valami zavar van:

Állítólag összevesztek Lajossal, és ez blokkol mindent.

Seszták Miklós lett a bizonyíték

Seszták Miklós kinevezése fejlesztési miniszterré lett a bizonyíték sokak számára, hogy a nagy összeveszésről szóló hír igaz.

A fejlesztési tárca egyértelműen Simicska területe volt, ahogy az alá tartozó állami vállalatok is, közülük a legfontosabbként a paksi bővítést intéző MVM. Seszták kinevezése meglepetés volt azoknak is, akik azt hitték, hogy közel vannak a tűzhöz. Pintér Sándor például egy júniusi jótékonysági rendezvényen magyarázta, hogy ő bizony nem számított erre a fordulatra, amikor Orbán Viktor odalépett a belügyminiszter társaságához:

ugye milyen meglepő döntéseink vannak?

Seszták Miklós egyik első intézkedéseként megtiltotta, hogy miniszteri engedély nélkül szerződéseket kössenek az alá tartozó állami cégek. Teljes átvilágítást ígért, a régi szerződések átnézését, és leszámolást bizonyos érdekcsoportokkal. Egyértelmű volt, hogy az üzenet Simicska Lajosnak szólt: itt már nem te mozgatod a szálakat.

Ezzel párhuzamosan kivetették a reklámadót, ami a Simicska által ellenőrzött fideszes médiának is nehézségeket okoz. A kormány elé került egy törvénytervezet az útépítőkre visszamenőleg kivetendő különadóról, ami nagyon fájhat a Közgépnek. Bejelentették, hogy 1200 hektárnál nagyobb földbirtokokra ezután nem jár EU-s támogatás, ami Simicska Lajos mezőgazdasági vállalkozásainak is fájni fog. És előkerült a Nemzeti Kommunikációs Ügynökség megalakításának a terve, ami Simicska médiabirodalmát és hirdetési érdekeltségeit veszélyeztetheti. A küzdelemnek, a Simicskához lojálisnak tartott emberekre helyezett nyomás mellett, ezek lettek a nyílt frontjai.

Külön-külön ezek még nem feltétlenül jelentenék, hogy a magyar politika és magyar gazdaság legfontosabb vezetője összerúgták a port, de együtt már egyértelműen mutatják a háttérben zajló háborút.

Tényleg a Ráhel esküvője miatt rágott be a Viktor a Lajosra?

Még most is sokan értetlenül állnak a kormány közelében dolgozók közül is, hogy mi történhetett. A fideszes nyári kerti bulikon többek között az alábbi magyarázatokról tanakodtak az emberek:

  • Nyerges Zsolt volt felesége egy levélben megírta Orbán Viktornak, hogy mennyire súlyosak már a módszereik, és akkor Viktor végre észhez tért.
  • Lajos nem adott pénzt Viktornak a focira.
  • A Habony Árpád már régóta azt duruzsolja Viktor fülébe, hogy mutasd már meg, hogy ki itt a főnök.
  • A Simicska-féle sajtó nem védte meg Orbán Viktor gyerekeit, például amikor Ráhel esküvője, az ott ellopott mobiltelefon, vagy Gáspár focivébés szereplése volt a téma.
  • Simicska utálja az oroszokat. Az egész törleszkedés Putyin felé, a paksi hitel nem tetszett neki, és összeveszett Viktorral.

Orbán már nem tudott egyedül dönteni

A helyzet ennél összetettebb, még akkor is, ha nem kizárt, hogy a fentiekből esetleg tényleg ügyek lettek.

A viszály már korábban elkezdődött. A miniszterelnök azzal szembesült, hogy Simicska Lajos hatalma az övével vetekszik. Akik akarnak valamit az államtól, azok Simicskával és fő embereivel (Nyerges Zsolttal, Fonyó Károllyal) egyezkednek. Az államigazgatás számos területére beszivárgott emberei nélkül nem lehet keresztülvinni a központi akaratot. Ezért Orbán úgy döntött, hogy egyértelművé teszi: övé a döntő szó, övé az igazi hatalom.

A folyamat már 2013-ban elkezdődött, amikor Orbán az EU-s pénzosztás irányítását elvette Petykó Zoltántól (az NFÜ volt elnökétől), és Lázár Jánosra bízta a feladatot. Németh Lászlónénak szintén akkoriban kellett menesztenie Nyerges Attilát (Nyerges Zsolt testvérét) a fejlesztési tárcától.

Az igazi nekibuzduláshoz azonban két dolog kellett még: hogy Orbán rájöjjön, hogy nem csak Simicska Lajos tud az országban pénzt csinálni, és kellett az áprilisi kétharmados győzelem is.

A politika adja az erőt

Kezdjük az utóbbival. Úgy hallottuk, hogy április 6-a éjszakáján nem örömükben pálinkáztak Simicska Lajosnál az emberek, hanem bánatukban.

Túl sok

- ez volt a vélemény.

Orbán nekibátorodik, támadni kezd, az irracionális vagy unortodox ötleteknek nem lesz határa, ami már a Simicska-birodalom gazdasági érdekeit is veszélyezteti majd. És valószínűleg Simicska már akkor sejtette, hogy Orbán, ha elég erősnek érzi magát, neki fog menni a birodalmának.

Energetikában van a pénz

A mostani viszály előszobája a MET volt, vélekednek többen is a magyar hatalmi ármánykodás közelében lévők közül.

MET egy Mol leányvállalatból kinőtt offshore cég, amely olcsóbban hoz Magyarországra földgázt, mint amennyiért az oroszok a magyar állammal kötött hosszú távú szerződés alapján szállítanak. A MET kereskedik gázzal Európa más országaiban is, beszállt az áramkereskedelembe, idén nyáron megvette a Dunamenti Erőművet (Paks után a második legnagyobb erőmű), és az olajkereskedelem felé is nyitott.

A MET bizniszeinek az alapja nagyjából az EMFESZ modell. (Az EMFESZ volt az a homályos hátterű, Dmitrij Firtas ukrán oligarcha által irányított gázkereskedő cég, amelyik olcsón jutott Oroszországban gázhoz, és ezt árulta itthon hatalmas profittal.) A MET-ben egy belize-i cégen keresztül orosz tulajdonosok is vannak.

Aki kedvezményes áron jut orosz gázhoz, annak cserébe adnia is kell valamit, ám ezek teljesen átláthatatlan alkuk, ahol a politikai és a gazdasági szálak összekeverednek. A MET nyilvánvalóan a magyar állam jóindulatát is élvezi, ez több engedélyeztetési (gázvezetékek átengedése) és megrendelési (Dunamenti Erőmű rendelkezésre állási kapacitásra vonatkozó megbízása) vonalon is látszik.

A MET tulajdonosai közül a Mol mellett még Garancsi István ismert. A Videoton focicsapatát is bíró Garancsi a miniszterelnök egyik bizalmasa. Volt korábban bróker, dolgozott az OTP-nél is a 90-es évek elején, az utóbbi évtizedben pedig az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezetet vezette.

Jónéhányan úgy vélik, hogy a MET sikere volt az a pont, amikor Orbán felismerte, hogy itt nagy pénzt lehet akasztani, és ehhez nincs szükség Simicska Lajosra.

A paksi bővítéssel szintén rengeteg pénz érkezik hamarosan energetikai vonalon Magyarországra. Papíron 40 százalék lesz a magyar beszállítói arány. Simicska embereit a nyár elején kiszorították az ezt ellenőrző politikai vonalról is, így az atomos szakértők szerint a Közgép itt sem kap majd nagy falatokat. Annak ellenére sem, hogy az utóbbi egy évben a Közgép számos paksi munkát nyert el, általában konzorciumban olyanokkal, akik hosszú évek óta dolgoztak az atomerőműnek. Egy energetikai szakértő szerint „Simicska 400 milliárd forintra számított Paksból a következő évekre, de a kormányalakítás után azzal szembesült, hogy ezt nem ő fogja megkapni”.

Az új klánban fontos lesz Mészáros és Garancsi….

Orbán Viktor új gazdasági holdudvar kiépítése mellett döntött, ami párhuzamosan megy Simicska és körének meggyengítésével.

Ebben az új csoportban valószínűleg senkinek nem lehet majd olyan kitüntetett szerepe és önállósága, mint amilyen Simicska Lajosnak volt. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester például egyre nagyobb vagyon pénztárnoka, de feladatai inkább technikaiak, és nem fér a döntések közelébe.

Szerepet kaphat a Közgéppel közvetlen konkurens, de a közbeszerzéseken az elmúlt években egyre sikeresebb, Felcsúton is aktív Duna Aszfalt Kft.

A megerősödött emberek közé tartozik Garancsi István, aki takarékszövetkezetes karrierje után most az energetikában ér el sikereket.

… és Hernádi…

Az energetikai láb egyébként is fontos. Felértékelődött a Mol és a cég egyes vezetőinek szerepe.

A magyar állam környékén talán a Molnál lehetett a leghamarabb érezni, hogy új szelek fújnak a 2014-es választások után.

Korábban a NFM-ből, különösen a Simicska-embernek tartott Németh Lászlóné minisztersége idején folyamatos nyomás alatt tartották a Molt. Kifejezetten rossz volt a viszony a vállalatot közvetve felügyelő és ellenőrző tárca, és a részben állami kézben lévő olajcég között.

Ezt forrásaink azzal magyarázták, hogy az energetikában az MVM-mel szemben a Mol-nál nem volt befolyása Simicska Lajosnak, pedig ő itt is szeretett volna pozíciókat elfoglalni.

A cég helyzetét tovább komplikálta, hogy a vezető, Hernádi Zsolt ellen eljárás indult Horvátországban az ottani energiacég, az INA privatizációja miatt, aminek a vége interpolos körözés lett.

Aztán Hernádit a magyar igazságszolgáltatás különböző jogi manőverekkelelkezdte kimenteni az ügyből. Forrásaink szerint őt májusban Orbán Viktornak köszönhetően mentették meg, és ezért joggal építhet a lojalitására a kormányfő.

Az persze, hogy egy fontos magyar gazdasági szereplőnek segít a miniszterelnök egy külföldiekkel szembeni ügyben, még minden hátsó szándék nélkül is illeszkedik a Fidesz politkájába.

Sokkal egyértelműbb jele a változásoknak, és Hernádi, illetve a Molos csapat pozíciójának javulásának, hogy a magyar energiaszektor, így például az olajcég egyik legfőbb szabályozójának

az NFM energiaügyért felelős államtitkárának a választások után Aradszki Andrást nevezték ki, aki 1991 és 2014 között, 23 évig a Mol jogtanácsosa volt.

Különös párhuzam a választások után Orbán körül tapasztalt vihar előtti csenddel Hernádi 4 hónapos nyári szabadsága.

A Mol-vezér környezetében először többen azt hitték, hogy ez a vég kezdete, és Hernádinak mennie kell. Aztán ahogy telt az idő, és Hernádi továbbra is rajta tartotta a szemét az ügyeken, megnyugodtak. Volt aki őszintén elhitte, hogy a főnöknek a nehéz, konfliktusos évek után most volt először lehetősége hosszú pihenésre.

  • Ehhez képest egyes forrásaink szerint a távol töltött időt épp az új orbáni hátország rá eső részének megszervezésével töltötte.
  • Mások szerint nem szervezkedett, hanem éppen azért lépett hátra, hogy mérlegelje hogy egy új felállásban akar-e szerepet vállalni.

Abban minden megkérdezett egyetértett, hogy Hernádi legkésőbb szeptember közepén visszatér, és hogy sokkal erősebb lesz, mint az elmúlt években bármikor.

Hernádi egyébként nagyon jó viszonyban van az előbb említett Garancsi Istvánnal. Többen az ő párosuk erősödésének egyik első lehetséges jeleként említették, hogy 2013 őszén, a már Petykó Zoltán távozása után az NFÜ pályázatán összesen 6 milliárd forint kockázati tőkepénz kezelését bízta rájuk az állam.

… és Sesztákék

Seszták Miklós fejlesztési miniszter családja révén szintén az energetikai körhöz kötődik.

Nagybátyja volt Seszták Imre (négy éve hunyt el), aki az elsők között foglalkozott kedvezményes orosz (illetve türkmén) gázzal Magyarországon, még a Turbo Team nevű cégén keresztül. (2005-ben Seszták Imre adta ki magyarul a volt türkmén diktátor, Türkménbasi könyvét, a Rukhnama címűt.) Seszták Imrének kisebb tulajdonrésze volt az Olajterv nevű energetikai vállalkozásban is, amit fia, a mostani miniszter unokatestvére, Seszták Tamás örökölt. Az Olajterv a legkomolyabb energetikai berendezéseket és vezetékeket gyártó cég Magyarországon, értéke becslések szerint megközelíti a százmilliárd forintot.

Az Olajterv többségi tulajdonosa 2014 elejéig Pap Géza volt, akinek etyeki pálinkafőzőjében énekelte videóra Orbán Viktor a Fehérvári huszárokat. Az új többségi tulajdonos Polony István, aki a cég átvételekor azt mondta, hogy az oroszok építette Déli Áramlat gázvezetékben és a Paks 2 munkálataiban szeretne részt venni az Olajtervvel.

Orosz kapcsolatok és energetika tehát az a két, egymással összefüggő vonal, aminek mentén az új gazdasági kör épül Orbán Viktor körül. A MET, a paksi bővítés, a Déli Áramlat mind hatalmas pénzeket mozgató üzletek, és az oroszok mindegyikben meghatározók.

És Csányi Sándor hol van?

Az OTP elnök-vezérigazgatója is nagyon erős, egyáltalán nem mindegy, hogy ő hova áll, vagy melyik oldalon tartják számon.

Sokáig az volt a vélekedés a Fideszben, hogy Csányi inkább ellenségesen tekint Simicska Lajosra és törekvéseire, míg Hernádi Zsolt egyértelműen az ő embere, és a Mol is az érdekkörébe tartozk. Az utóbbi hónapok fejleményei mintha itt is változásokat hozott volna. Azt sokan tapasztalják, hogy Csányi és Simicska érdekei bizonyos ügyekben most egybevágnak: például a nagybirtokoktól elvett támogatások komoly gondot okoz nekik. Az is jól látszik, hogy mindkettőjüknek elege van Lázár Jánosból. Csányit külön bosszanthatja a devizahitelek elleni újabb kormányzati kampány, és a rengeteg pénz, amit ennek nyomán hamarosan ki kell az OTP-nek fizetnie. Ugyanakkor az nem látszik, hogy Csányi és Simicska egyeztetnének-e.

A Hernádi-Csányi viszonylatban hallani olyan vélekedést, mely szerint a Mol első emberének pozíciói annyira feljavultak Orbán Viktornál az utóbbi időben, hogy már nem is lehet őt igazán Csányi Sándorhoz kötni.

A Lajostól tényleg mindenki tart

Simicska hatalmára jellemző, hogy beszélgetéseink során kivétel nélkül minden forrásunk tartott a haragjától.

Nem egyszerűen arról volt szó, hogy a gazdasági vagy politikai életben jártas, sőt saját jogon is befolyásos emberek nem akarták, hogy bármilyen formában visszajusson, hogy ők ellene áskálódnak. Olyan tisztviselők, akiket mi a mostani küzdelemben egyértelműen a Simicskával szemben álló érdekcsoporthoz kötöttünk, váltig hajtogatták kívülállásukat, illetve azt adták elő, hogy ők csak a miniszterelnök unszolására, “kényszer hatására” tennének csak bármit, ami Simicska érdekeivel ellenkezik.

  • Nem csinálunk semmit.
  • Nem akarunk semmit.
  • Főleg nem akarunk háborút.
  • Bármit is teszünk, azt csak azért tesszük, mert muszáj.

Ezt hajtogatták olyanok is, akik a dolgok jelenlegi állása szerint most a nyertesek táborához tartoznak.

Egy nagyon régi barátság vége

Simicska Lajos és Orbán Viktor diákok voltak még, amikor barátok lettek. Úgy tartották róluk, hogy együtt építették fel a Fideszt és a mostani kormányzati erőteret: Orbán vitte kifele a show-t és hozta a szavazatokat, Simicska pedig kezelte a kasszát, és vette a médiát.

Egyikük szerepelni, a másikuk számolni szeretett

Ha két egymáshoz ilyen közel álló embernél megrendül a bizalom, akkor azt nehéz helyreállítani. Ennek ellenére az őket ismerők szerint jó esély van arra, hogy tűzszünetet kötnek, megállapodnak abban, hogy kinek mi jár. A Közgép a nagy háború óta is nyert közbeszerzéseket,

és Simicska médiabirodalma sem fordult élesen a kormány ellen, csak néha mar oda.

Ugyanakkor a régi nagy összhang már nem lesz meg újra, a legtöbben erre tippelnek. Simicska soha többé nem lesz olyan erős mint volt, vagy pedig Orbán Viktornak kell buknia. Mindkét változás alig néhány hónapja még elképzelhetetlennek látszott.

A jórészt színfalak mögött zajló háború leglátványosabb frontja a média. Sikerül-e leválasztani Simicskáról a kormánypárti sajtót? Vagy erre nem lesz szükség? Épül az új klánnak új médiabirodalma?

Ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzeten és a Hír Tévén kívül valószínűleg még a Centrál-csoportra érdemes figyelmi. Ők vásárolták meg a Sanoma magyarországi média portfólióját, így például a hir24.hu-t. A Centrál mögött álló pénzembereket pedig egyesek Hernádi Zsolthoz kötötték, bár ez a kapcsolódás közel sem olyan egyértelmű, mint ahogy Simicska Lajos és Nyerges Zsolt médiabirodalma szolgálja ki tulajdonosaik érdekeit a mostani küzdelemben.

A folyamatok megértéséhez a legbiztosabb tájékozódási pont valószínűleg a média lesz.

Mint láttuk, itt kezdődött a csata nyilvánosság számára is érzékelhető része, és itt lehet majd a legegyértelműbben lemérni, hogy mennyire éles a konfliktus. Sőt, lehet, hogy a küzdelem végét is az impresszumokban jelentkező változásból sejthetjük, hogy kerül-e új gazda a lapokhoz, vagy sem.

(szöveg: Erdélyi Péter – Magyari Péter, grafika: TBG)

 

444.hu (Címlap: Kócos kis ördögök voltunk - Illusztráció: Tbg