A járvány terjedési sebessége és kivédhetetlensége, illetve az államok döntő többségének felkészületlensége egyszerre sokkolta az egész világot, és nagy valószínűséggel felpörgeti a múlt tehetetlenségi erejének gyengülését. A hetekig tartó karantén és az azt követő hosszú félnormális állapot pedig, úgy tűnik, beindítja, sőt, inkább berúgja a világgazdaság negatív ciklusát, amelynek kezelése során valószínűleg kialakulnak a következő korszak világrendjének alapjai.

Az Egyesült Államok és Kína szembeállása kapcsán nemcsak arról van szó, hogy a két hatalom érdekei alapvető ellentétben állnak, hanem arról is, hogy a feszítő belső problémáik kezelésére mindkettőnek szüksége lesz egy külső ellenségre. A vírus körüli propagandaháború jól illusztrálja ennek dinamikáját. 

A járvány rettenetes félrekezelése a kínai rezsim legitimációját is fenyegethette volna, ezért aztán márciustól rákapcsolt az elnyomó- és propagandagépezet. A kritikus hangok és gazdáik eltűntek, mindenhonnan ömlik viszont az amerikai eredetű vírusról és a világ legsikeresebb védekezését bemutató kínai rezsimről szóló hősköltemény. Sőt, Hszi újgenerációs, „farkasharcos” (maguk hívják így őket) diplomatái és internetaktivistái az egész világot elárasztották vele. Az amerikai kommunikáció pedig egyre inkább akörül forog, hogy a kínai állam és az általa befolyásolt egészségügyi világszervezet, a WHO tudatosan félrevezette a világot az új vírussal kapcsolatban, ami aztán lehetetlenné is tette a megfelelő védekezést. Bár minden jel arra mutat, hogy az állítás első fele igaz, az Egyesült Államok elhibázott reagálását valójában nem ez okozta, hanem a védekezési intézményrendszer néhány kulcselemének tavalyi felszámolása és az elnök hibás döntései.

Amerika és Kína konfliktusa elkerülhetetlennek tűnik. Nem kell feltétlenül háborúra gondolni, bár a távháborúk (proxy wars, azaz amikor a két nagyhatalom általuk támogatott feleken keresztül háborúzik) nagyon is benne vannak a paklikban. Fontos azonban, hogy fő hadszíntér nem ez lesz, hanem sokkal inkább a szemben álló fél gazdasági mozgásterének, katonai ütőképességének és politikai rendszerének aláásását célzó, véráldozatot közvetlenül nem igénylő frontok. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez elsősorban devizaháborút, technológiai versenyt, valamint a tudományos és kommunikációs szakemberek összecsapását fogja hozni. A mainál sokkal jobban külön fogják választani az amerikai és a kínai világot, és a határaikon sem érzékeny technológia, sem szakértő nem nagyon léphet át. A két világnak egyre inkább különböző szoftver- és hardversztenderdjei alakulnak ki, különálló szellemitermék-szabályozással és kutatási infrastruktúrával. A kommunikáció pedig kiemelt nemzetbiztonsági területté válik (vagy már vált is) az amerikaiaknál is. Kína eközben mindent el fog követni, hogy a saját zónájában ne a dollár, hanem a jüan legyen a mindenki által használt és elfogadott fizetőeszköz. A határok azonban továbbra is átjárhatóak lesznek a turisták és az áruk jelentős része számára. 

A két világ a mainál lényegesen jobban elkülönül majd. A nyugati világ határain belül pedig a korábbi évtizedekben megszokottnál lényegesen szigorúbb lesz a seriff. Az USA ugyanis nem engedheti meg magának, hogy a saját rendszerében észrevehető mennyiségű ki- és beszivárgás álljon elő. A szorosabb kontrollal a trollok és a potyautasok játéktere is összezsugorodik majd.

Az elkövetkező évek egyik legnagyobb kérdése az, hogy mely országok tartoznak majd az amerikai világhoz, melyek a kínaihoz, és kik maradnak a senki földjén. Ebből a szempontból kulcskérdés, hogy az Európai Unió ismét visszatagozódik-e az amerikai irányítás alá, vagy megpróbál egyensúlyozni a két fél között. Az elmúlt évtized azt sugallta, hogy Washington szabályai és rendőrködése nélkül az EU még saját belső ügyeit sem igazán képes rendben tartani. Ugyanakkor az USA-nak is szüksége van Nyugat-Európára, hisz utóbbi nélkül szinte lehetetlen elzárni Kínát bizonyos csúcstechnológiáktól és kulcsfontosságú szakértőktől. Az érdekközösség nagyon erős. Az elmúlt 18 hónapban azonban a németfóbiás Trump határozott ellenállása megakadályozta az atlanti szövetség Kína-ellenes újradefiniálását. Ha Trump az idén ősszel bukik, akkor az EU országok szinte bizonyosan újraintegrálódnak az „amerikai világba”. Ha viszont az elnök ismételni tud, akkor a következő négy évben eltávolodhat annyira a Nyugat két része, hogy záros határidőn belül nem találnak majd egymásra.

Orbán Krisztián / Qubit