h i r d e t é s

Újabb érdekes fejlemények a Kecskeméti KSE Kft-nél eltűnt százmilliók ügyében

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb érdekes fejlemények a Kecskeméti KSE Kft-nél eltűnt százmilliók ügyében

2018. március 23. - 14:01

Király József pénteken a kecskeméti ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatót

Vaskos dossziéval a hóna alatt érkezett pénteken Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elé Király József a szocialisták helyi frakcióvezetője és a párt megyei elnöke, országgyűlési jelöltje. A sajtótájékoztató apropója az volt, hogy Király hosszú évek óta küzd azért, hogy az előző, Zombor Gábor vezette hivatal zűrös ügyeinek legyenek végre felelősei. Király feljelentése alapján emeltek vádat az önkormányzat sportcégének, a KSE Kft.-nek a sikkasztása ügyében. A per első rendű vádlottja a helyi sportiskola volt vezetője, a másodrendű pedig Zombor egykori kampányfőnöke, a Fidesz volt alapszervezeti elnöke és frakcióvezetője, Vörösmarty Attila. A vádirat szerint ő irányította a háttérből a sportcég fiktív számlákon alapuló gazdálkodását, amely során 452 millió 122 ezer 175 forint hiány keletkezett, az önkormányzati cég csődbe ment és ezen felül 335 millió 584 ezer 811 forint és kamatai erejéig nyújtottak be polgári követelést a ki nem fizetett alkalmazottak, játékosok és beszállítók.

A KSE Kft. NAV által folytatott nyomozását elfogultság miatt - mivel Zombor Gábor sógornője a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen ügyész - a Szegedre helyezték át és a helyi ügyészség felügyelte.

Mindemellett Király József újabb feljelentést tett egy, a kecskeméti önkormányzat 54 millió forint értékű sportcéltámogatása kapcsán, amelyet nem kaptak meg az ifjúsági csapatok, hanem a felnőtt sportra fordítottak és fiktív marketingszámlákkal számoltak el.

Kijelenthető - mondta Király, hogy ezek marketingszámlák fiktívek voltak, mert ennek a kocséri építőipari cégnek a számláira a KSE Kft. nyomozásában az ügyészség már egyszer kimondta, hogy hamisak és a cég érdemi tevékenységet nem folytatott ezen a téren. Hozzátette: ráadásul a sportcéltámogatás összegét marketingcélokra nem is lehetett volna a kiírása alapján fordítani.

Ennek az 54 millió forintos sportcéltámogatásnak a nyomozása is Szegedre került és épp az az ügyészség felügyelte, amelynek vezetője dr. Kopasz Zsolt, akinek az előző beosztása a Bács-kiskun Megyei Főügyészségen volt, mint helyettes vezető ügyész - hangzott el a sajtótájékoztatón. (Az ügyről részletesen itt olvashat).

Ám, hangsúlyozta Király, amikor még Kopasz Zsolt Kecskeméten elfogultságot jelentett be a többi ügyésztársával együtt a kecskeméti önkormányzat sportcégének gazdálkodása kapcsán, Szegeden már nem érezte magát elfogultnak és mindvégig felügyelte a nyomozást. Ennek az lett a vége, hogy az 54 millió forintos céltámogatás ügyében Királynak azt a tájékoztatást adták írásban, hogy a céltámogatás ügyét kinyomozták és a KSE Kft. vádiratának a részét képezi. A folyamatban lévő bírósági tárgyaláson azonban kiderült, hogy erről szó sincsen, az ügy nem szerepel benne. Majd panaszára később azt közölték vele, hogy “büntetőjogi felelősséget megalapozó tényeket nem lehetett feltárni az ügyben.”

Király kihangsúlyozta: lehet őt hülyének nézni, de az 54 millió sportcéltámogatást elszámoló marketingszámlákra mégiscsak ráírta valaki a kecskeméti önkormányzatnál, hogy ennek a támogatásnak a terhére kifizethetőek, miközben ez abszolút szabálytalan volt.

Hozzátette: nem alaptalanul merül fel benne az ügyészség elfogultság ez ügyben, majd felmutatott egy fényképet, amelyen Zombor Gábor polgármester látható Kopasz Zsolt társaságában a polgármester tárgyalójában. A felvétel az előző választási ciklusban, Zombor Gábor polgármestersége idején történt, amikor is a  városvezető a legnagyobb helyi civil elismeréssel Virágember díjjal tüntette ki Kopasz Zsolt akkori városi vezető ügyészt.

A Virágember díjat minden évben annak ítéli a grémium Kecskeméten, aki az előző esztendőben a legtöbbet tette a városért és a közösségért. 

Forrás: 168 Óra