h i r d e t é s

Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl-Völner-ügynek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl-Völner-ügynek

2022. július 14. - 12:38

Hivatalosan nem erősítették meg, de több, egybehangzó információ is arra utal, hogy Schadl-Baranyai Helga is a gyanúsítottak közé került.

Schadl György - Forrás: Miskolci Egyetem

Már 19 gyanúsítottja van a Schadl-Völner-ügynek, miután újabb négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, az új gyanúsítottak közül az egyik nem más, mint Schadl Györgynek, a végrehajtói kar elnökének a felesége, Schadl-Baranyai Helga, aki Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó. Az információt sem ő, sem pedig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nem erősítette meg, ennek ellenére a lap több egybehangzó forrás alapján eképpen értesült. Erre utal az is, hogy - mint írják -, Schadl-Baranyai Helga férjéhez hasonlóan már nem látja el a munkáját: egy másik végrehajtó, Bihari Zsófia Nóra vette át a helyettesítését állandó jelleggel. Továbbá Schadlt budaörsi végrehajtói irodájában a közelmúltig felesége helyettesítette, azonban erre a posztra is egy másik végrehajtó került, Andresin Konstantin békéscsabai végrehajtó.

A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatott, hogy a Völner Pál korábbi miniszterhelyettest is érintő ügyben továbbra is két személy van letartóztatásban, egyikük a tavaly év végén hűvösre tett Schadl György. (Népszava)