h i r d e t é s

Újabb hűtőgép-csere programok nyílnak meg

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb hűtőgép-csere programok nyílnak meg

2016. július 23. - 11:06
0 komment

Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program az utolsó két régióban, jövő hétfőn a közép-dunántúli régióban, kedden pedig a közép-magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége - írja aProfitline.

Fotó: boon.hu

A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el. Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.

A nagy érdeklődést mutatja, hogy az észak-alföldi régióban a reggel 8-kor indult pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A dél-alföldi régióban az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, az észak-magyarországi régióban, a nyugat-dunántúli régióban és a dél-dunántúli régióban pedig reggel 9 óráig. A pályázatot minden régióban egy-egy órára megnyitották, illetve megnyitják valamennyi nagykorú pályázó számára, két nappal a nyugdíjasok és a nagycsaládosok számára fenntartott időpont után.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint. A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.

profitline.hu