h i r d e t é s

Újabb nagyberuházásokat támogat a kormány székelyföldi magyaroknak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb nagyberuházásokat támogat a kormány székelyföldi magyaroknak

2019. július 11. - 18:21

A székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében 66 mezőgazdasági feldolgozóipari nagyberuházást támogat a magyar állam. A pályázatot lebonyolító Pro Economica Alapítvány közleményét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tette közzé csütörtöki hírlevelében. 

Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön - Forrás: MTI/Mohai Balázs

A tájékoztatás szerint a benyújtott 72 pályázat közül a szakértőkből álló bíráló bizottság csak 6 pályázatot utasított el. 
A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett. 

Az elutasított pályázatok benyújtóinak jogában áll fellebbezni. Az esetleges fellebbezések elbírálása után az alapítvány elkezdi a támogatási szerződések aláírásának előkészítését.

Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta: kis- és középvállalatok jelentkezhettek a pályázatra, a teljes beruházás ötven százalékára. A másik ötven százalékot a befektetőnek saját forrásokból vagy banki hitelekből kell biztosítania. Az ügyvezető hozzátette: az önrész igazolása a támogatási szerződés megkötésének feltétele. 

Kozma Mónika arról is beszámolt, hogy a pályázatok többsége már működő cégek fejlesztésére vonatkozott, de akadt zöldmezős beruházási projekt is. A működő cégek többnyire technológiai fejlesztésre pályáztak. 
A mezőgazdasági nagyberuházásokat támogató program fő célja, olyan integrátorjellegű mezőgazdasági ipari egységek létrehozása, és az integrációt megvalósító vállalkozások támogatása, amelyek működésére alapozva a székelyföldi mezőgazdasági ágazatban hosszútávú fejlődést lehet elérni. A pályázatokat elbíráló jogi-műszaki-pénzügyi szakértői csoport, és a szakmai értékelők azokat a pályázatokat javasolták támogatásra, amelyek integrációt valósítanak meg, fenntarthatóak és hosszútávon működtethetőek, valamint gazdasági értelemben megalapozott adatokon alapulnak. (MTI)