h i r d e t é s

Újabb ügyben bukott meg az esztergomi fideszes-lobbi?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb ügyben bukott meg az esztergomi fideszes-lobbi?

2018. december 03. - 15:26

Alig egy év múlva a párkányi hulladékégető bűzét is lehet szagolni. Várhatóan 2019 decemberében megkezdi működését a Magyar-Szlovák határra épülő hulladékhasznosító mű.

A kormany.hu-n elérhető összefoglaló szerint az építkezés a párkányi ipari parkban már idén nyáron kezdetét vette és a tervek szerint az építkezés 2019 decemberére el is készül.

A 20 évre tervezett létesítményben napi 5-6 kamionnyi, évi 20 ezer tonna műanyagot és autógumit fognak elégetni 4*30m2-es reaktorban. Szlovákia nem sokat bajlódott olyan „aprósággal”, mint például az „uralkodó szélirány”, amely Esztergomban Észak-nyugati. Így a hulladékégető „füstjét” és a levegőbe jutó egyéb anyagokat nem Szlovákia, hanem 80 százalékban Magyarország fogja kapni.


A piros nyilak az uralkodó szélirányt mutatja

Petíciós bizottság

2018 őszén Zoltai Dániel (volt önkormányzati képviselő) többedmagával Brüsszelben lobbizott a hulladékégető megépítése ellen az EU petíciós bizottságánál, de ennek eredményéről vagy kudarcáról semmilyen információnk nincs. A brüsszeli tárgyalás után felkerült egy videó a Facebook-ra, de az nem a hulladékégetőről szólt, hanem a Sargentini-jelentés megtrollkodásáról.
Azután Csáky Pál osztotta meg a brüsszeli videót:

Elvben a beruházás megvalósul, ezt megállítani már nem lehet, de az Agrárminisztérium – a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 16. § (5) bekezdés c) pontja szerint – nyilvános fórumot szervez, amely

2019. január 9-én,
az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal
(cím: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.)
Nagytermében
,
17 órai kezdettel kerül megrendezésre.

A nyilvános fórum célja, hogy az érintett terület nyilvánossága (a magyar lakosság, és a környezetvédelmi társadalmi szervezetek) közvetlenül a Beruházó, illetve a hatástanulmány készítő képviselőinek tehessék fel a tervezett beruházással kapcsolatos környezetvédelmi kérdéseiket, illetve kifejthessék véleményüket.

A nyilvános fórumon hozzászólási lehetőséget a helyszínen történő regisztráció során, a hozzászólni kívánó nevének (személynév vagy társadalmi szervezet neve) megadásával lehet szerezni. A hozzászólásokra így sorszám alapján, érkezési sorrendben lesz lehetőség. Amennyiben egy résztvevő több kérdést is szeretne feltenni, akkor ezt már a regisztráció során kell jeleznie, így ennek megfelelő mennyiségű sorszámot fog kapni. Hozzászólási lehetőséget biztosító sorszám megszerzésére a nyilvános fórum alatt is működő regisztrációs asztalnál folyamatosan lesz lehetőség.

A nyilvános fórumról hangfelvétel készül, ami az eljárási cselekmény hivatalos jegyzőkönyvéül szolgál.

Miért írtam, hogy büdös lesz? Azért, mert bár a párkányi papírgyárnak is volt szűrője, mégis időről-időre kátrányszagot fújt a szél „Szent István városába”.