h i r d e t é s

Ujhelyi: "nem támogatok olyan Bizottságot, amelyben Trócsányi helyet kaphat!"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ujhelyi: "nem támogatok olyan Bizottságot, amelyben Trócsányi helyet kaphat!"

2019. szeptember 10. - 11:51

Azt még nem tudjuk, hogy Trócsányi László melyik portfóliót kapja a következő Európai Bizottságban - egyelőre úgy tűnik, hogy egy politikailag kifejezetten súlytalan tárcát ajánlanak neki -, de az immár hivatalos, hogy ő a magyar uniósbiztos-jelölt.

Illusztráció: MTI Fotó: Mónus Márton

Ez az Európai Parlament hozzáállása miatt még változhat. Számomra azonban ebben a pillanatban másodlagos kérdés, hogy melyik területért lesz felelős a magyar bizottsági tag; elvi kérdés ugyanis, hogy nem támogatok egy olyan európai testületet, amelyben az illiberális állam jogi főépítésze helyet kaphat.

Trócsányi volt az, aki igazságügyi miniszterként törvénybe foglalta mindazokat a jogsértéseket és törvénytelenségeket, amelyek miatt Magyarország ellen megindították a 7-es cikkelyes eljárást. Trócsányi volt az, akinek ügyvédi irodája szégyenletes módon a magyar devizahitel-károsultakkal szemben a bankokat képviselte. Trócsányi volt az, aki közreműködött abban, hogy Magyarország Putyin trójai falova legyen az EU-ban, ő volt az, aki inkább az oroszoknak adott át Budapesten - amerikai segítséggel - elfogott orosz fegyverkereskedőket.

Éppen ezért kijelentem, hogy nem fogom szavazatommal támogatni annak az Európai Bizottságnak a felállítását, amelyben Trócsányi László pozíciót kaphat. A Fidesz-kormány akkor cselekedne felelősen, ha egy olyan személyt jelölne helyette, akinek neve nem forrott egybe az illiberális állam kiépítésével és vállalja a közös európai értékeink képviseletét. Most, a következő hétéves költségvetés elfogadása előtt ez különösen jelentős és szimbolikus lépés lenne, amely nem csak számomra lenne támogatható.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
MSZP/S&D

os.mti.hu