h i r d e t é s

„Uraim: vehetik a papírt és a tollat a kezükbe, s már fogalmazhatják is lemondásukat.” A kemény javaslat gazdája: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

„Uraim: vehetik a papírt és a tollat a kezükbe, s már fogalmazhatják is lemondásukat.” A kemény javaslat gazdája: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

2019. május 21. - 13:27

A címzettek: az ukrán kormány tagjai. Helyszín: az ukrán törvényhozás, a Rada épülete az új elnök beiktatásának napján. A közönség tapsol. - írja a magyarhirlap.hu.

Illusztráció: mno.hu

Mert Zelenszkijt sosem látott többséggel emelte pajzsra az ország – vagy legalábbis sosem látott egységben taszította le onnan Petro Porosenkót. A legnagyobb szolgálatot ehhez nem feltétlenül Zelenszkij A Nép Szolgája című tévésorozata adta – bár kétségkívül segítségére volt, hogy a műsorban éppen egy történelemtanárból lett ukrán elnök szerepét játssza és gúnyolja ki benne a korrumpálódott ukrán elitet. Az, hogy politikai újoncként le tudta győzni a veterán Porosenkót, mi több, hogy zsidó származású, orosz anyanyelvű kelet-ukránként a szavazatok háromnegyedével úgy elverte a népnemzeti volt elnököt, mint tót a lovát, nem feltétlenül professzionális kampánystábjának vagy személyes karizmájának köszönhető.

Kellett hozzá Porosenko és a nevével fémjelzett pusztító évek, az oroszokkal vívott testvérháború front­jain elszenvedett fájdalmas sebek, amelyeket soviniszta uszítással és a nemzetiségek elnyomásának gyógyírként árult mérgével kezeltek. A volt elnök és kormányának rövidlátó, barbár, korrupt politikája meghozta gyümölcsét, az államfő bukását, és Zelenszkij találóan szúrta oda egy hónappal ezelőtt Porosenkónak: „Én nem az ön ellenfele vagyok, hanem az ön ítélete.”

Azért az elmúlt hetekben még sűrűn vetették a hurkot az új elnöknek Porosenko és a slepp, húzták-halasztották Zelenszkij beiktatását, ameddig lehetett, közben tiltakozása ellenére átpréselték a kirekesztő nyelvtörvényt is a törvényhozáson. Hogyne, az őszi parlamenti választásokig még van fél év, addig is elfoglalja magát a minden lépését gáncsoló parlamenttel – gondolhatták sokan.

Nem is tévedhettek volna nagyobbat: Zelenszkij igazi showmanhez méltó, teátrális módon felvette a kesztyűt, és frontálisan nekiment a parlamentnek, a kormánynak, az erőszakszervezeteknek és a titkosszolgálatoknak. A törvényhozás feloszlatása az első elnöki rendelete lesz – hangoztatta. Pavlo Klimkin külügyminiszter nem várta meg ezt a vihart, már pénteken beadta lemondását, csakúgy, mint Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője. Tegnap, még a beiktatás előtt csatlakozott hozzájuk Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetője, s végül maga a miniszterelnök, Volodimir Hrjoszman is követte őket. A régi rezsim emberei és harci kedve is fogy, s a júliusra jósolt előre hozott választásokon talán végleg elsöpri őket a népharag.

De Zelenszkij nemcsak ellenfeleinek üzent hadat, hanem a komplett ukrán oligarchopóliumnak is: a képviselők mentelmi jogának eltörlése és törvénytelen gazdagodásuk miatti elszámoltathatóságuk visszaállítása ennek sarokkövei. Odavágott a személyi kultusznak is: közölte az adminisztráció tagjaival, hogy ne az elnök, hanem gyermekeik portréját akasszák a dolgozószo­báikba, s azok szemébe nézve hozzák meg  döntéseiket.

A show eddig tetszetős, a közönség soraiban pedig, ha bizonytalanul is, de ott tapsolnak a kárpátaljai magyarok is. Áder János köztársasági elnök már első találkozóján jobban szót értett a kárpátaljai magyarok ügyé­ben Zelenszkijjel, mint Porosenkóval - bár valljuk be, ez önmagában nem meglepő. Nemrég Grezsa István miniszteri biztos lapunknak úgy nyilatkozott: Porosen­ko után csak jobb jöhet, Zelenszkijre pedig érdemes továbbra is óvatos optimizmussal tekinteni. Nos, az optimizmusunk töretlen. Ahogy az óvatosságunk is.

Szerző: Veczán Zoltán/magyarhirlap.hu