A férfit felmentették a gondnokság alól, ám az intézmény vezetője végrehajtást indított ellene: elvinné a feje fölül a házat, és minden más tulajdonát, pedig volt gondnoka a felelős a tartozásért.

M. Pál még 2011 novemberében került korlátozó gondnokság alá, hivatalból kirendelt gondnoka pedig intézkedett, hogy az idős férfi egy pszichiátriai otthonba kerüljön – bár nem volt különösebb jele annak, hogy ne tudná magát ellátni.

Áprilisban azonban az intézmény vezetőjének tudtára jutott, hogy M. Pálnak van egy szerény kis háza, így ennek arányában meg is emelte a havonta fizetendő térítési díjat. Az emelésről a gondnok is kapott értesítést annak rendje szerint, ő azonban – bár gyakorlatilag ez volt a munkája – nem érezte fontosnak, hogy tegyen valamit a dologgal. A gondnok feladata ilyenkor, hogy az ingatlant bérbe adja, és az abból befolyt összegből fedezze az ellátás költségeit, de legalábbis intézkedjen arról, hogy a kiadások rendezve legyenek.

Amikor májusban M. Pál tudtára jutott, hogy megemelték a térítési díját, és így akár el is veszítheti a házát, azonnal szólt az otthon vezetőjének, hogy ő inkább hazamenne, de kérése ott süket fülekre talált. A férfi ezután levelet írt mindenhová, ahonnan segítséget várhatott, még a helyigyámhivatalnak és a szegedi törvényszéknek is, hogy mentsék fel a gondnokság alól, de mindhiába: továbbra is a pszichiátriai otthon rabja maradt, az adósság pedig egyre csak gyűlt.

2013 nyarán ismét írt egy levelet a gyámhivatalnak, amivel végül mégis elérte, hogy felülvizsgálják az ügyét. Így novemberben ismét teljes jogú személyként mehetett haza szerény otthonába.

Ekkor jött azonban a hideg zuhany: levelet kapott a pszichiátriai otthon vezetőjétől, miszerint – korábbi gondnoka jóvoltából – most több százezer forinttal tartozik, melyet ki kell egyenlítenie. Teljes joggal kérdőjelezhette volna meg a tartozást, hiszen nem ő volt a felelős a térítési díjak fedezéséért, ezt azonban ő nem tudta.

Megpróbált hát részletfizetést kérni arra a tartozásra, melyet más gondatlansága miatt követelnek rajta, de még ezt is megtagadták tőle: az otthon vezetője beperelte őt a járásbíróságon, M. Pál pedig első, majd másodfokon is elvesztette a pert, és fizetésre kötelezték a férfit. Ráadásul a tartozás eredeti összegén felül most a perköltséget is követelik rajta. Így apszichiátriai otthon, ahol éveket kellett töltenie akarata ellenére, most végrehajtást indított a férfi ellen, hogy elvegyék mindenét, amije csak maradt: a csekély nyugdíját, a házat, ahol él, és bármilyen ingóságot, amit ott találnak. A férfit most idős korára, rokkantnyugdíjasként a hajléktalanság fenyegeti.

Ügyét most egy jogvédő szervezet karolta fel, akik az eset alapos vizsgálata után panasszal fordultak több hatósághoz, kérve az ügy felülvizsgálatát és méltányos elbírálást M. Pál számára. Mivel a férfi már kézhez kapta a végrehajtó végzését, utolsó reménye a nyilvánosság marad: így a hatóságok talán mégsem nézik tétlenül ezt a példátlan igazságtalanságot, és felülbírálják a korábban hozott döntést, amely a férfit hajléktalanná tenné. (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)