h i r d e t é s

Váci Dunakanyar Színház sajtóközlemény

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Váci Dunakanyar Színház sajtóközlemény

2019. december 09. - 17:48

Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatójának közleményét az intézmény körül kialakult helyzettel kapcsolatban változtatás nélkül közöljük.

Váci Dunakanyar Színház - Forrás: alfahir.hu

"Sajtóközlemény

Nem szerettem volna belemenni a sajtón keresztüli üzengetésbe, de nem hagyhatom szó nélkül azokat a valótlanságokat, amelyeket közleményében a Városháza reagált.

Tisztában vagyok azzal, hogy a város költségvetését februárban fogadják el. Ez így volt az előző 7 évben is. De az előző 7 évben október végén már pontos információnk volt a színház költségvetéséről. Jelenleg, december 7-én hozzávetőleges sincs.

Az említett október 30-i megbeszélésen semmiféle tájékoztatást nem kértek tőlem, s megjegyzem, az ügyben nyilatkozó Ferjancsics László alpolgármester úr ott sem volt ezen a megbeszélésen. Természetesen, ha kérték volna, akkor ezt kötelességemből adódóan megteszem. Egyébként a színház működéséről, gazdasági helyzetéről levélben, illetve egy csaknem 20 oldalas prezentációban tájékoztattam a város vezetőit, a személyes találkozón felül.

Muszáj megemlítenem azt is, hogy kollégáim minden egyéb - a napi működéshez nélkülözhetetlen - munkájukat félretéve, rengeteg energiát fordítottak arra, hogy a felügyelő bizottság által kötelezett adatszolgáltatásoknak eleget tegyenek, új szabályzatokat készítsenek, ami a későbbiekben minden bizonnyal el fogja lehetetleníteni a működésünket. Ezeken felül olyan szintű havi beszámolókat kérnek, amelyek összeállítása hihetetlen terhet ró munkatársaimra, akik jelenleg azt sem tudják, hogy februárban kapnak-e majd fizetést vagy sem.

Összegezve tehát, én is és a színház legtöbb irodai dolgozója, munkaidőnk jelentős részét azzal töltöttük az elmúlt időszakban, hogy az önkormányzatnak vagy a felügyelő bizottságnak elkészítsük a különböző anyagokat.

Arra vonatkozóan pedig, hogy a polgármester asszony mit írt vagy mit nem írt le, csak annyit szeretnék nyilatkozni, hogy az internet nem felejt.  Nem igaz, hogy az önkormányzat a sajtóból értesült az eseményekről. A kultúráért felelős alpolgármestert e-mailen tájékoztattam és a közleményt is megosztottam vele.

Határozott véleményem, hogy az önkormányzatnak, mint 100%-os tulajdonosnak legalább akkora, ha nem nagyobb a felelőssége abban, hogy ne maradjanak el előadások/bemutatók, vagy hogy ne szűnjenek meg munkahelyek, mint az igazgatónak.

 

Kis Domonkos Márk

Igazgató"