h i r d e t é s

Vallás és szegénység

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Vallás és szegénység

2018. december 07. - 09:41

 

Az intézményes vallás és hamis ideológia azokat zsákmányolja ki, akiket. felmagasztal.

Forrás: 777.blog.hu

A keresztény bölcselet mindig nagyra tartotta az „egyszerű emberek” (panelprolik) személyes meggyőződéseit, tapasztalati tudását.  Amikor Istent, lelket, akaratszabadságot kellett bizonyítani, sok más érv mellett, előszeretettek felsorakoztatták a világ népeinek (multikulturális panelprolik) szemmélyes intelligenciáját, munkában, zenében, a népi kultúrában. A szegény, kicsi pigmeusok szavazata fontosnak tűnt ilyenkor, és a primitív „vambuttik és tikki-tikkik” tanúskodása nagyobb súllyal esett latba, mint a tudósok véleménye!

Demokrácia, ami a népnek (panelprolik) azt adja meg, ami minden emberi jog és méltóság legmélyebb alapja: humanizmust, az emberséget!

Az ilyen demokrácia nem „lóg a levegőben”, nem leskelődik kifelé egy zagyva világnézet közepéből, hanem emberségünk legmélyebb gyökeréig hatol, amennyiben a „kisembert, a tanulatlan, az őserdő homályában élőket, akiket mások gőgösen „félmajomnak” tartanak, emberi méltóságában tiszteli!

A keresztény bölcseletnek ez a „demokratikus” álláspontja, állítólag Krisztustól ered! Az Emberfiának az volt a büszkesége, hogy tanítása az alázatos szegények kincse legyen! Szóval a szegényeknek „hirdettetik” az evangélium. Vigasztalja a lelki szegényeket (a gazdagot is, ha lelkileg szegény (buta) és a panelprolit is, aki tényleg szegény), a Gondviselés intézkedéseit látja abban, hogy a művelt, jómódú, elhájasodott gondolkodású hatalmasok nem részesednek a hit kegyelmében, ami pedig kitárul a kicsiny, szegények előtt! Szent Pálnál is megjelenik ez a nem ritka, evangélikus gondolkodásmód.

Megdöbbentő és igen elgondolkodtató kijelentései vannak az emberi tudás, bölcsesség hiábavalóságáról. „Az Úr ismeri a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalóak” Aki közületek azt hiszi, hogy bölcs ezen a világon, legyen oktalanná (butává), hogy bölcs lehessen, mert a világ bölcsessége oktalanság Isten előtt”. „Ami a világ szerint oktalan, őket választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket”.

A kisemberek meggyőződésének és tapasztalati ismereteinek ez a megbecsülése szorosan összefügg a világnézet rendszerével. Mert ha Isten minden embert magához rendel, üdvösségre szán, hitre hív, önmagához valónak alkotja az embert (fecisti nos ad te), akkor fel kell ruháznia mindenkit erővel, hogy Istent megismerhesse. Akkor a Teremtőnek járhatóvá kellett tenni az utat minden halandó értelem számára, akár gazdag, akár szegény!

Olyannak kell tehát lennie az emberi észnek és az isteni igazságosságnak és igazságnak, hogy az ember, bárki, kivétel nélkül, különösen nagyobb művelődés nélkül eltaláljon istenéhez. A Teremtő, aki mindenkit meghívott imádásra, nyilván fel is szerelt mindenkit azzal a képességgel, hogy megismerhesse őt és nem tehette a hitet a szellemi oligarchák kiváltságává!

A nép, az istenadta nép, eszével fogja fel az égi igazságokat, de nem iskolázott ésszel! Tudniillik a műveltség, a tudás, megárt az üdvösségének.

Nem  fogalmakkal, meghatározásokkal, matematikai képletekkel és következtetésekkel dolgozik, hanem egy könnyebb utat választ: eszének természetére, ösztöneire támaszkodik! Nem tudományos úton, hanem természetes, mégis biztonságos úton szerez a „hitigazságokról meggyőződést”, amely éppen olyan szent és értékes lehet, mint a tudományos felkészültséggel szerzett ismeret!

Sőt, még veszélytelenebb is a tudományos megismerés!

Mert a tudományos megismerés útja könnyen elcsalhatja az embert ész „őstermészetétől” és végzetesen szembefordulhat vele. Mert aki a természetet elhagyja, könnyen eltéved. Éppoly természetellenessé válik minden gondolata, mint minden mozdulatunk, amelyeket túlságos kiszámítottsággal végzünk! A keresztény bölcselet lelkesülten figyel arra, milyen eredményeket produkál a nyers, „meztelen” emberi ész, amikor őstermészete szerint szólal meg és hamisítás nélkül tárja fel, amit meglátott, felfogott és megérzett!

Vakmerő útra téved minden bölcselet, amely nem kér tanácsot a józanésztől, és gőgösen lenézi azokat a válaszokat, amiket az emberi nem egyetemessége adott a vallás nem kikerülhető kérdéseire. Eleve bizalmatlanok vagyunk minden olyan tudomány iránt, amely arisztokratikus, kizárólagos, elbizakodott, eredményeit a valósággal nem veti össze, amelyekkel csak a falnak lehet menni, de élni nem!

 A dal előbb volt, mint a költészet, mint a szónoklattan, a nyelv előbb született meg, mint a nyelvtan! A nép is előbb jutott el könnyed gondolkodással azokra az igazságokra, amelyeket külön módszerekkel a tudománynak megtalálnia kell és nem meghazudtolni!

Aki ezt megérti, óvakodni fog a talajtalan bölcselkedéstől, bizalommal viseltetik a keresztény bölcselet iránt, amely alázatosan, a tiszteletre méltó dolgok tiszteletével indult útnak, és nem csak az emberiség sorsát szomorúan szemlélő Isten kinyilatkoztatásait tartja szemmel, hanem a nép szavát is, amely el van rejtve a hatalmasok elől és csak az egyszerű embereknek, a kisembereknek nyilvánul meg.

Van is abban valami felemelő, hogy az egyház így tiszteli meg a szegény embert. Nem zárja ki őt az igazságok szent birodalmából gőgösen és nem fosztja meg az önálló gondolkodás és meggyőződés kincseitől. Csak az egyház felfogásában lesz mély és igaz a falukutatás, a néprajzi adatgyűjtés, mert benne a népmozgalom gyökerei az emberi lét legmélyebb rétegeihez vezetnek!


 

h i r d e t é s