h i r d e t é s

Vallott a Simonka-per vádlottja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vallott a Simonka-per vádlottja

2021. november 23. - 19:17

"Nagy fehér borítékban vittük a pénzt Simonka irodájába, amit a sofőrje vett át" - a fideszes képviselő szerint azonban ez csak mese.

Simonka György - Fotó: Rosta Tibor / MTI

Ma folytatódott a fideszes Simonka Györgyöt is érintő büntetőper, ahol az egyik vádlott tett néhány erősebb állítást.

A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség. A politikus korábban arról beszélt, nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Mint mondta, nem örül annak, hogy a bíróságon kell lennie neki és a családjának – akik közül többen szintén vádlottak.

A Telex tudósítója jelen volt a mai tárgyaláson, ahol az egyik vádlott szavait hosszan idézte is a portál. Eszerint Sz. azt mondta a bíróságon, hogy az uniós forrás felhasználó pályázat kivitelezésekor „magasabb árban volt a költségvetés meghatározva, mint amibe a kivitelezés valójában került. Az utolsó költségvetési kimutatás szerint 40 százalékkal több volt meghatározva.”

Sz. ugyanakkor azt is mondta, hogy a 40 százalékos különbözetet vissza kellett juttatni Simonkának – ám azt ő sosem személyesen vette át. Sz. felidézett egy esetet, amikor apjával együtt – akinek egy cége szintén részt vett a projekt megvalósításában – elmentek Medgyesbodzásra, az irodába, ahol Simonka György már várta őket.

"Apa átnyújtotta a nagy fehér borítékot, amire Simonka azt mondta, add oda, akinek akarod."

Ezután behívták „Ricsit”, Simonka sofőrjét, aki átvette a pénzzel teli borítékot, ám Simonka ekkor már nem volt bent. Sz. szerint Simonka nem akarta tanúk előtt átvenni a pénzt, „de tudtuk, hogy azért vagyunk ott, hogy neki ezt eljuttassuk.” A borítékos módszer azonban – a vádlott vallomása szerint – csak egyik módja volt a valójában fel nem használt pályázati pénzek visszacsorgatásának.

A tárgyaláson erre reagált Simonka is, aki szerint Sz.-ék állításai ellentmondástól hemzsegnek, a visszaosztás vádját abszurdnak tartja. Szerinte lényegi kérdésekre nem tudott válaszolni Sz. „azért, mert ilyen részletesen nincs kidolgozva a sztori. Az egész egy mese.”

A Telex a bíróság folyosóján megkérdezte, hogy beszélni fog-e Lázár Jánosról Simonka, aki erre azt mondta:

ma nem.

24.hu