h i r d e t é s

Váratlanul elhunyt Zágráb polgármestere

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Váratlanul elhunyt Zágráb polgármestere

2021. február 28. - 11:14

Életének 66. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Milan Bandic, Zágráb polgármestere, aki három rövid megszakítással húsz éven át vezette a 800 ezer lakosú horvát fővárost - közölte a helyi média vasárnap.

Milan Bandic, Zágráb polgármestere - Forrás: Szabad Magyar Szó

Karrierjét számos botrány és korrupciós ügy kísérte, de mindeddig nem vonták felelősségre. Bandicot először 2000-ben választották meg polgármesternek. Két évvel később ittasan közúti balesetet okozott, majd megpróbálta lefizetni a rendőrt, amiért le kellett mondania. A politikust 2005-ben ismét megválasztották a város élére.

Később, 2009-ben számos botránnyal a háta mögött és több mint kétszáz büntető feljelentés mellett indult az államfői választásokon. A polgármester egy ideig tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak (SDP), kilépése után független jelöltként indult a választásokon, majd 2015-ben létre hozta saját pártját, a Milan Bandic 365 - Munka és Szolidaritás nevű pártot.

Bandicot először 2014 októberében vette őrizetbe a korrupcióellenes hivatal, egy hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd óvadék fejében szabadlábon távozhatott. A vizsgálat eredményeként az ügyészség megalapozottnak látta a gyanút, ezért 2015-ben a vádemelés mellett döntött. Abban az évben ismét vizsgálati fogságba helyezték Bandicot, mert az ügyészség szerint megpróbálta befolyásolni a tanúkat.

A polgármester ellen más ügyekben is folyt eljárás, azzal is vádolták, hogy a 2009-es horvátországi elnökválasztás során nem átláthatóan költötte el a kampánypénzeket. Bandic utolsó, hatodik mandátuma sem volt botránymentes. A sajtó számos korrupciós üggyel hozta ismét összefüggésbe, de ezekkel kapcsolatban eljárás nem indult ellene.

Horvátországban május 16-án tartanak önkormányzati választásokat, eddig 12 jelölt jelezte indulási szándékát, köztük az SDP és a kormányzó Horvát Demokrata Párt (HDZ) jelölte. A horvát sajtó szerint nagy eséllyel egyik sem tudta volna "letaszítani trónjáról" Milan Bandicot. (MTI) / atv.hu