h i r d e t é s

Vasárnap még strandidőre számíthatunk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vasárnap még strandidőre számíthatunk

2017. július 23. - 08:17

A vasárnapi időjárás is a strandolóknak fog kedvezni: fülledt melegre és országszerte 30 fok feletti csúcsértékekre van kilátás. - írja az Időjárás.hu.

Hétfő este aztán eléri hazánk térségét a várva várt lehűlést hozó hidegfront, így a jövő hét további részében mérséklődik a hőség, kellemes nyári időben lesz részünk.

Délelőtt változékony időre számíthatunk, a legtöbb napsütésre a Dunántúlon élők készülhetnek. Számottevő csapadék nem alakul ki.

Délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet, emellett felhőátvonulásokra készülhetünk. Jelentős csapadék kialakulása nem várható, legfeljebb keleten fordulhat elő helyenként egy-egy futó zápor. Délnyugaton megélénkül a nyugati, északnyugati szél.

A legmelegebb órákban 32, 37 fokra számíthatunk.

Hétfõn túlnyomóan borult lesz az ég, gyakran kell záporesõre, egy-egy zivatarra számítani. Mérsékelt lesz a nyugati szél. 29, 34 fok között tetõzik a hõmérséklet.

Orvosmeteorológia

Vasárnap napközben még mindig a fülledt meleg lesz a panaszok fő forrása, de emellett északon egy súroló hidegfront szintén kellemetlen tüneteket válthat ki az arra hajlamosaknál. - írja a meteoklinika.hu.

Sokan már napok óta küszködhetnek migrénnel, ezen kívül a fokozottan hidegfront-érzékenyeknél az északi tájakon görcsös fejfájás is felléphet. A fej fájdalmának csillapítására javasolt napközben zöld teát fogyasztani, emellett a halánték körkörös masszírozása is sokat segíthet a panaszok enyhítésében.

A gyulladásos panaszok felerősödése, a sajgó ízületek ugyancsak sok ember életét nehezíti meg. A tünetek mérséklése érdekében érdemes kipróbálni a macskakarom nevű gyógynövényt, amellyel az egyébként is megterhelő időszakban még az immunrendszer támogatásához is hozzájárulhatunk. A több napja tartó fülledtség miatt a keringési és légzőszervi betegséggel küzdők körében általános tünet lehet a légszomj és a rossz közérzet. Számukra továbbra is erősen ajánlott kerülni a fokozott fizikai és érzelmi megterheléseket, és a napot lehetőleg hűvös helyiségben, pihenéssel tölteni. Érdemes éjszakára kiszellőztetni a lakást, majd nappalra becsukni a nyílászárókat és beárnyékolni a szobákat, így nehezebben és kevésbé melegszik fel a lakótér.

Az UV-sugárzás időben és térben ingadozó lesz, de helyenként ismét meghaladhatja a nagyon erős fokozatot! A déli órákban továbbra mindenki számára ajánlott kerülni a tűző napsütést, az, aki mégis kénytelen ebben az időszakban napra menni, feltétlenül vegyen föl világos színű sapkát vagy kalapot, szemét pedig védje UV-szűrős napszemüveggel. A magas hőguta-veszély mellett a jelentős a leégés kockázata is, most a kevésbé érzékenyebb bőrűeknek is legalább 40-es faktorszámú naptejjel javasolt bekenni magukat!

Este egy gyenge hidegfront érkezik, az arra fokozottan érzékenyeknél növekszik a görcshajlam, a megerősödő szél miatt többeknél alvászavarok is felléphetnek.

A közlekedés során napközben száraz utakra és viszonylag jó közlekedési feltételekre lehet számítani, inkább csak a rendkívüli meleg, illetve időnként a napsütés lehet zavaró és bosszantó. A esti óráktól egyre több helyen csapadékra, ezáltal nedves és csúszós útszakaszokra is készülni kell. Vezessen mindig az útviszonyoknak megfelelően!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu