h i r d e t é s

Vasárnap sok eső lehet!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vasárnap sok eső lehet!

2018. augusztus 26. - 06:34

A jövő hétre megnyugszik az idő, és végre kellemes napok következnek! - írja az Időjárás.hu

Délelőtt erősen felhős, borult időre van kilátás. Szórványosan, ismétlődő jelleggel számíthatunk esőre, záporra, de keleten több-kevesebb napsütés is előfordul. 

Délután folytatódik az erősen felhős, boruzlt idő. A Dunától keletre többfelé lehet eső, zápor, nyugaton főként gyenge eső fordulhat elő. Erős lesz az északi szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.

Hétfőn délelőtt nyugat, északnyugat felől szakadozik, vékonyodik a felhőzet, de még mindig sok felhő lesz felettünk. Számottevő csapadék már nem valószínű.  Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, változóan felhős lesz az ég. keleten néhol kialakulhat egy-egy helyi zápor, de számottevő csapadék általában nem valószínű. Az északi szél élénk lesz. 21, 26 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Vasárnap hidegfronti hatás érvényesül, ami nem csak a frontérzékenyeknél okozhat panaszokat, hanem másokat is megvisel. - írja a meteoklinika.hu

A hirtelen változás megterhelő lehet a szervezete számára, különösen akkor, ha szív- és érrendszeri betegségekkel, illetve vérnyomáspanaszokkal küzd – ekkor nagy eséllyel tapasztalhat kellemetlen és egyben erős tüneteket. Többfokos lehűlés kezdődik, estétől az ízületi bántalmakkal élőknél is egyre erősebben jelentkezhetnek a jellemző tünetek. Emellett jelentősen fokozódik a görcshajlam is, az izom- és hasi görcsök mellett a kismamáknál is felléphetnek erőteljesebb görcsök – amennyiben az érintettek közé tartozik, mindenképpen kerülje a megerőltető tevékenységeket!

Javasolt megnövelni a magnézium-bevitelt, például olajos magvakkal, dióval, mandulával. Elengedhetetlen a sok folyadék, lehetőleg a tiszta víz vagy borsmenta tea fogyasztása.

A kellemetlenül szeles időben jelentősen csökken a hő- és a komfortérzet, az előző napokhoz képest drasztikus hőmérséklet-csökkenésre kell számítani! Nyugaton a megfázásveszély is fennáll.

A levegő pollentartalma a rossz időnek köszönhetően csökken, a csapadék kimossa a virágport. Az UV-sugárzás csak a tartósabban napos tájakon lesz számottevő, többnyire inkább mérsékelt marad.

A közlekedést sokfelé nedves útburkolat nehezíti, megnövekszik a féktávolság, nehezebben irányítható a gépkocsi. Az erős, viharos szél miatt csökken a menetstabilitás, valamint letört faágak, kisebb tárgyak is az úttestre kerülhetnek, fokozott lesz a balesetveszély! Zivatarok, felhőszakadás is kialakulhat, közlekedjen a szokásosnál is óvatosabban! 

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.