h i r d e t é s

Véget ért Péterfalvi szabadsága, megindult a vizsgálat a Pegasus-ügyben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Véget ért Péterfalvi szabadsága, megindult a vizsgálat a Pegasus-ügyben

2021. augusztus 07. - 14:34

Közel három héttel az első cikk megjelenése után hivatalból vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Pegasus nevű kémprogram körül kialakult botrány miatt.

Péterfalvi Attila autója - Forrás: Blikk

A hatóság elnöke, Péterfalvi Attila a csütörtökön megjelent közleményben azt írja: az üggyel kapcsolatban a vizsgálati eljárás végéig a hatóság egyéb információt nem közöl.

Azért csak most kezdi vizsgálni hivatalból az ügyet a hatóság, mert Péterfalvi Attila eddig szabadságon volt

„A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – mondta az adatvédelmi biztos pár hete a Magyar Hangnak. A vizsgálat során azt tudják megállapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást. Hatvan napjuk van ezt lefolytatni – írja a Telex. (Klubrádió)