h i r d e t é s

Végleg eltűnhet a boltokból a magyarok filléres kedvence

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végleg eltűnhet a boltokból a magyarok filléres kedvence

2019. május 11. - 08:27

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyetért a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének álláspontjával, amely szerint a környezetbe kerülő, egyre növekvő műanyaghulladék ellen a lehető leghamarabb és leghatékonyabban kell fellépni.

Forrás: pixabay.com

Az Európai Unió által a műanyagok ellen indított harc jogszabályi kötelezettségei, tiltásai és korlátozásai mellett a minisztérium szükségesnek tartja a piacképes helyettesítő termékek felkutatását, és ezzel a versenyképesség megtartását, amihez innovációra, a gyártók és hasznosítók együttműködésére van szükség - írja közleményében az ITM.

Az ITM az összefogást a környezetvédelmet és a jogszabályi kötelezettségeket egyaránt szem előtt tartva már januárban megkezdte az ipari és ágazati szereplőkkel, többek között az Országos Kereskedelmi Szövetséggel is. A tárca kezdeményezésére létrejött munkacsoport közel 70 fővel vizsgálja a jogi, gazdasági, innovációs és fejlesztési javaslatokat. A kívánt hatás legeredményesebb eléréséhez elengedhetetlen a fogyasztók szemléletformálása, felhasználási szokásaik megváltoztatása is. E célból az ITM és a Széchenyi István Egyetem közötti együttműködésnek megfelelően nyárra elkészül az Országos Fenntarthatósági Szemléletformálási Stratégia. (penzcentrum.hu)