h i r d e t é s

Végre kiderült, milyen cégektől kapott Orbán kedvenc futballcsapata több százmillió forint tao-támogatást

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Végre kiderült, milyen cégektől kapott Orbán kedvenc futballcsapata több százmillió forint tao-támogatást

2019. március 20. - 11:42

Az Átlátszó szúrta ki, hogy a Transparency International Magyarország (TI) 2017-ben pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ellen, amelynek a jogerős ítélet értelmében ki kellett adnia az arra vonatkozó adatokat, hogy mely cégek melyik sportegyesületnek mennyi tao-pénzt juttattak 2011 és 2016 között - írja a 168ora.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Orbán-kormány 2011-ben vezette be a tao, azaz a társasági adókedvezmény rendszerét, amelynek lényege, hogy a cégek az adójuk egy részét látványcsapatsport-egyesületeknek (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) ajánlhatják fel, és ennyivel kevesebb társasági adót fizetnek be az államkasszába a nyereségük után.

Az évek során a legtöbb tao-támogatás - Orbán Viktor miniszterelnök szenvedélyéhwez idomulva természetesen a futballcsapatokhoz került, közülük pedig a legtöbb pénzt a miniszterelnök szűk pátriájának. a Fejér megyei Felcsútnak a csapata kapta. Pontosabban az a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amely a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, illetve annak futballklubját is működtette.

A TI-nak az Emmi hosszú időhúzás után több ezer oldalnyi kereshetetlen formátumú dokumentumot adott ki, amelyekből az Átlátszó kereshető adatbázist készített, így végre nyilvánossá és bárki által hozzáférhető vált több évadnyi tao-adat. Ezekből most kiderült, melyek voltak azok a cégek, amelyek hat év alatt elhalmozták támogatásukkal a felcsúti focit.

Ezek mind vagy állami cégek, állami megrendelésekkel elhalmozott nagyvállalkozók cégei vagy Orbán Viktor barátai és rokonai.

A 2011/12-es idényben még az állami tulajdonú MMBF Földgáztároló Zrt. volt a legbőkezűbb szponzor csaknem 255 millió forinttal, de adott 250 milliót az Orbánnal akkor még szövetségben álló Simicska Lajos építőipari cége, a Közgép, egy a céghez köthető környezetvédelmi cég 240-et, valamint 161 és 92 milliót a részben állami tulajdonú MOL Nyrt. két leányvállalata.

A 2012/13-as szezonban Felcsútra került tao-pénzek valamiért nincsenek benne az Emmitől kapott dokumentumokban, s ezáltal az adatbázisban sem szerepelnek. A 2013/14-es idényben azonban a MOL már 693 millió forintot, két leányvállalata 297 és 198 milliót, a közbeszerzésbajnok Duna Aszfalt 99 milliót, az Erzsébet-utalványokat forgalmazó állami cég 92 milliót, az OTP egyik leánycége közel 68 milliót.

A Mészáros Lőrinc nevét viselő, szintén többszörös tendergyőztes Mészáros és Mészáros Kft. ekkor már csaknem 40 milliót, Orbán Viktor édesapjának cége pedig 34,5 millió forint közpénzt adott a felcsúti futballra.

A 2014/15-ös szezonban a Szíjj László tulajdonában lévő, az állami építőipari megrendelésekben hasító Duna Aszfalt adta a legtöbb tao-támogatást, 671 millió forintot, de még két, a tulajdonoshoz köthető cég is fizetett. Emellett a MOL leányvállalata 605 millió forintot, az osztrák tulajdonú Swietelsky Vasúttechnika Kft. 278 milliót, Mészáros Lőrinc építőcége 183 milliót, a miniszterelnök édesapjának Dolomit Kft.-je pedig közel 109 millió forint közpénzt irányított a Puskás Akadémiához.

A 2015/16-os idényben a Mészáros és Mészáros Kft.-n keresztül érkezett Felcsútra 544,5 millió forint, Mészáros Lőrinc vasútépítő cége, az R-Kord Kft. pedig 39,6 milliót küldött. Emellett Szíjj László barátjának és üzlettársának, Varga Károlynak egyik cége, a szintén sok közbeszerzést nyerő Hódút adott 445,5 milliót, a szintén Varga érdekeltségébe tartozó Vakond Kft. és Magyar Vakond Kft. pedig 191 és 29,7 milliót. Orbán Viktor apjának cégétől ebben az idényben 99 millió forint érkezett.

168ora.hu