h i r d e t é s

Vér a falon

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Vér a falon

2020. szeptember 18. - 16:15

Az Oscar-díjra jelölt Sebastian Junger és az Emmy-díjas Nick Quested új alkotással jelentkezik

A dokumentumfilm a Mexikó és a közép-amerikai régió válsága mögött álló migrációt, kábítószer-kereskedelmet és korrupciót tárja elénk politikusokkal, rendőrökkel, drogcsempészekkel és sok ezer fős karavánokban az USA felé tartó menekültekkel készült izgalmas interjúk segítségével.

A VÉR A FALON a National Geographic második közös projektje a Junger-Quested alkotópárossal a 2017-ben készült – és 2018-ban duPont-díjat nyert – Pokol Szíriában: élet az Iszlám Állam árnyékában után.

A VÉR A FALON, az alkotók és a National Geographic hagyományosan kiterjedt kapcsolatrendszerének, valamint az ennek segítségével beszerzett különleges engedélyeknek köszönhetően – testközelből, az érintettek szemszögéből mutatja be a Mexikót. A mély gazdasági-társadalmi válságba taszító folyamatokat és jelenségeket: a közép-amerikai országokból az Egyesült Államok felé tartó migránskaravánokat; az amerikai-mexikói határ mentén működő drogcsempész-bandákat; valamint a politika mindent szintjét átszövő korrupciót, amely megnehezíti, már-már lehetetlenné teszi az ember- és kábítószerkereskedők elleni hatékony fellépést.

Az izgalmas dokumentumfilm a bűnözők elleni harc frontvonalába viszi a nézőket. Mindkét szembenálló fél részéről hiteles, a folyamatokra közelről rálátó szereplőket megszólaltatva. A VÉR A FALON kamerái előtt többek közt bevándorlók, farmerek, kábítószer-kereskedők, újságírók és diplomaták mondják el, hogy a drogkartellek, korrupt politikusok és az üzleti élet szereplői miként váltak mára a szó szoros értelmében élet és halál uraivá Közép-Amerikában. Ezzel elvándorlásra és elkeseredett, a puszta túlélésért való küzdelemre kényszerítve milliós tömegeket. A szakértőktől azt is megtudjuk, hogy egyes regionális amerikai jogszabályok miként járultak hozzá a feszültség növekedéséhez, valamint a mexikói politikai rendszer instabilizálódásához és fragmentálódásához.

A filmben bepillanthatunk egy népes, Hondurasból, Guatemalából és más koldusszegény közép-amerikai országokból Mexikón át az USA-ba tartó migránskaraván életébe. Mindez nem kevés szenvedéssel és nélkülözéssel van kikövezve, hiszen a csoportban sok a kisgyerek, ráadásul semmi se garantálja, hogy a szigorúan őrzött határon át tudnak jutni az ígéret földjére; a sikerhez ugyanazt a hírhedt víztelen, sivatagos sávot kellene keresztezniük, amelyen át az észak felé drogot, déli irányban pedig az érte kapott pénzt szállító csempészek útvonalai is futnak. 

„A Mexikót sújtó problémák összetettek és sokrétegűek, és nem kis részben az USA a Reagan-éra óta alkalmazott kül- és bevándorláspolitikájában gyökereznek. Az országban zajló folyamatok oly szorosan összefüggnek a régióban ható nagyobb erők tevékenységével, hogy létfontosságú holisztikusan, tágabb kontextusban szemlélni a problémát. Idén választás lesz az Egyesült Államokban, elágazáshoz értünk; lényeges, hogy megértsük, hogy milyen nagy hatása van a szomszédos országok társadalmi-politikai viszonyainak az amerikaiak életére, mielőtt belépünk a szavazófülkébe” – mondta Sebastian Junger rendező.

Sokan szeretnének mélyreható változásokat Mexikóban és Közép-Amerikában; és ennek az USA külpolitikáját is érintenie kell, hisz az jelenleg csak növeli az egyenlőtlenségeket a déli határunk túloldalán, amit a kartellek és bizonyos politikai vezetők kíméletlenül kihasználnak. Az ember egy rendkívül rugalmas és alkalmazkodó lény, ám ha megfosztják a jogaitól – és ezzel együtt a békéjétől és a biztonságától –, nagyon kilátástalan helyeztbe kerülhet. Soha nem volt olyan fontos és sürgős kezelni a régióban tömegeket érintő problémákat, mint most” – tette hozzá Nick Quested, a VÉR A FALON társrendezője.

Bemutató: 2020. szeptember 25-én, pénteken 22.00-kor

További információk

A dokumentumfilmben többek közt megszólalnak:

  • Ludy, egy árva hondurasi lány, aki egyedül csatlakozott az egyik északra tartó karavánhoz.
  • Sara, aki a guatemalai otthonát hátrahagyva a gyerekeivel és az unokáival indult el az USA felé egy jobb élet reményében.
  • Felipe Calderón, Mexikó 2006 és 2012 közötti elnöke.
  • Arturo Sarukhan, Mexikó 2007 és 2013 közötti amerikai nagykövete.
  • Julia Preston, a New York Times egykori mexikói tudósítója (1995-2001).
  • Carmen Aristegui, a CNN spanyol nyelvű adásának műsorvezetője.
  • Alan Bersin, az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének volt parancsnoka (2010-2011).
  • Jack Riley, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal egykori igazgatóhelyettese.
  • Jaime López-Aranda Latin-Amerika szakértő, korábbi mexikói kormánytisztviselő.
  • Santiago, mexikói máktermesztő.
  • Ángel Mundo, egy, a mexikói hatóságok és a szervezett bűnözők között 2014-ben kitört véres – emberrablásba és tömegmészárlásba torkolló – összetűzés túlélője.
  • Egy sinaloai heroinlabor anonim drogkészítői.
  • A mexikói-amerikai határ anonim drogcsempészei.

A VÉR A FALON műsorra tűzését most bejelentő National Geographic Documentary Films nevéhez számos sikeres és díjnyertes dokumentumfilm kötődik az elmúlt években. Ezek közé tartozik Feras Fayyad Az underground kórház című, 2020-ban Oscar-díjra jelölt alkotása; az Oscar-, BAFTA- és hétszeres Emmy-díjas Free Solo – Mászókötél nélkül c. sikerfilm; a Sundance Filmfesztiválon közönségdíjat nyert Árnyak tengere és A jövő tudósai c. alkotások; az Emmy-díjas – a Lightbox-szal együttműködésben készült – LA 92 – A Rodney King-zavargások, valamint a Jane – Egy élet a csimpánzok között, mely remekműveket a legjobb 15 dokumentumfilm közé soroltak a 2017-es Oscar-díj jelölési folyamata során; valamint a 2018-ban duPont-díjjal elismert Pokol Szíriában: élet az Iszlám Állam árnyékában c. alkotás.