h i r d e t é s

Vértanúság az iszlámban, ami más, mint amit az aktuális érdekek szerint manipulálnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vértanúság az iszlámban, ami más, mint amit az aktuális érdekek szerint manipulálnak

2021. január 26. - 18:25

Gyakran halljuk a vértanúságot célként beállítva és úgy magyarázva, hogy életünk odadobása, feláldozása Allahnak tetsző cselekedet. Bizonyos, hogy a vértanúság a hívőt Allah kiváltságosai közé juttatja, de kevesen értelmezik azt, hogy milyen tetteket nevez meg az Iszlám olyannak, ami mártírrá lépteti elő a halandót.

Ne számítsanak halottnak azok, kik Allah útján ölettek meg. Sőt! Élők, kik Allahnál nyernek gondviselést. (Korán 3:169)

Egy szép rész az Igaz ügyében áldozatot hozott Vértanúságról. Ők nem halottak, hanem sokkal magasabb szinten élnek, mint az az élet, amit itt hagytak. Még azok is becsben tartják azokat, akik egy igaz ügyért halnak meg, akik nem hisznek a Túlvilágban. A halhatatlanság koronáját hordozzák nemzedékeken keresztül az emberek gondolataiban. A Hitben egy magasabb, igazabb és kevéssé viszonyítható halhatatlanság létezik. A halhatatlanság, talán nem is fejezi ki az életnek ezt a kontextusát. Az ő esetükben, a halál nyit kaput egy valós, igazi Élet felé, amihez viszonyítva, csupán egy árnyvilágot hagytak hátra.

Boldogok a kiváltság által, amit Allah ad nékik. Megörvendeztetik a hátramaradottakat, kik nem csatlakozhattak hozzájuk, hogy ne érezzenek félelmet, se bánatot. (Korán 3:170)

Megörvendeztetnek Allah kegye és kiváltsága által. Mert bizony, Allah nem veszejti el a hívők bérét,- (Korán 3:171)

Idáig tart azok említése, akik harcban esnek el. De ne álljunk meg itt! Mert a vértanúság sora nem itt ér véget.

Abu Hureira (több hivatkozási lánc szerint is) tudósítása szerint a próféta (béke reá) így szólt: „Ti kiket tartotok magatok közt mártírnak? A követők válasza: Az, ó Allah prófétája, akit Allah útján ölnek meg, mártír. Erre ő: (Ezen az alapon) az Ummámból csak kevesen számítanak mártírnak.” (A követők): Akkor kik ők, ó Allah prófétája? „Akit Allah útján öltek meg, mártír, aki Allah útján leli halálát, mártír, aki pestisben (járványban) hal meg, mártír, aki betegágyban hal meg, mártír.” Ibn Miqsam hozzátette: Apád (Abu Hureira) elbeszélése alapján esküszöm, hogy a próféta (béke reá) még ezt is mondta: „aki megfullad, mártír.”
Forrás: Szahih Muszlim 1915

Abu Hureira tudósítása
Allah prófétája (béke reá) így szólt: „Akik az alábbi öt ok miatt halnak meg, mártírok: pestis (járvány), betegség, fulladás, ha rájuk dől az építmény és ha Allah útján válnak vértanúvá.”
Forrás: Szahih Al-Bukhari 2829

A próféta (béke reá) így szólt): A harc Allah ügyéért vértanúság, belehalás a szülésbe vértanúság, az égés vértanúság, a fulladás vértanúság, a tüdőbaj vértanúság a betegségbe halás vértanúság.

https://www.alukah.net/sharia/0/64420/#ixzz6PzEuTjph

Összegezzük.
Nem csak a harcmezőn válik valaki mártírrá. Sőt! Ott a legkevésbé, hiszen erre nyílik a legkevesebb alkalom. A cél nem az ilyen vértanúság alkalmainak „előállítása”. A vértanúság fogalma az Iszlámban ennél jóval szélesebb. A fenti hadiszok megemlítik a betegségek, terhesség, szülés, nőgyógyászati panaszok, fulladás, égés, épületek összeomlásának, tehát a földrengések, árvizek, járványok, természeti csapások, de akár az egyszerű balesetek áldozatait.
De se vége, se hossza a hadíszoknak, így csak felsorolom a további tartalmakat. Akik Fitna (összeesküvés, ármány) áldozatai, martírok. Akiken igazságtalanság esett, mártírok. Akiket vagyonukért, családjukért, hitükért öltek meg, mártírok.

Ha jól odafigyelünk, bármelyikünk mártír, aki rendes, Istennek tetsző életet él, eltűri az élet viszontagságait és küzd gyermekei jobb jövőjéért, Allah akaratának beteljesüléséért.

Aki harctérre küld, mártíromságot követelve tőled, az járjon elől jó példával. Ne őt kövesd, hanem az Írást.

Címkék: