h i r d e t é s

Veszélyben a világ harmadik legnagyobb demokráciája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Veszélyben a világ harmadik legnagyobb demokráciája

2021. szeptember 07. - 17:50

Jair Bolsonaro most túl messzire mehet, 26 ország politikusai aggódnak már a puccs veszélye miatt

Jair Bolsonaro - Forrás: France24

Korábbi elnökök, törvényhozók és miniszterek írtak közösen nyílt levelet, amelyben felhívták a figyelmet a Jair Bolsonaro brazil elnök által szervezett tüntetések veszélyeire.

A levélben a tekintélyes politikusok „lázadásnak” titulálták a Bolsonaro által keddre tervezett demonstrációkat, amely szerintük a brazil demokráciát fenyegetik. Bolsonaro ugyanis komoly akciót tervez a napra:

„Bolsonaro elnök és szövetségesei – köztük a fehér felsőbbrendűség hívei, a katonai rendőrség és több kormánytisztviselő – egy nemzeti menetet terveznek a Legfelsőbb Bíróság és a Kongresszus ellen, amely puccsveszéllyel fenyeget a világ harmadik legnagyobb demokráciájában” – fogalmaztak a levélben.

A levél írói ugyanis attól tartanak, hogy a szeptember 7-i események gyakorlatilag lemásolhatják azt, ami az Egyesült Államokban történt január 6-án a Capitolium ostroma során. Éppen ezért figyelmeztették a kongresszus tagjait, hogy ezzel is számoljanak.

A levelet egyébként többek között Ernest Samper (Kolumbia korábbi elnöke), José Luis Zapatero (Spanyolország korábbi elnöke), Fernando Lugo (Paraguay volt elnöke), Rafael Correa (Ecuador volt elnöke), Janisz Varufákisz (Görögországi korábbi pénzügyminisztere) és Noam Chomski filozófus is aláírták.

A tüntetések elsősorban Brazíliavárosba és Sao Paolóba várhatóak, amelyek Bolsonaro elmondása szerint „békés és harmonikus” demonstrációk lesznek – idézte az El PaisA szakértők azonban tartanak tőle, hogy Bolsonaro túlfeszíti a húrt és tényleg támadást indít a brazil demokrácia ellen.

Az elnöknek ráadásul nem sok ütőkártyája maradt a jövő évi választásokra, ugyanis folyamatosan csökken a népszerűsége a lakosság körében, részben a borzalmasan kezelt koronavírus-járvány, másrészt a gazdasági lassulás miatt. (liner.hu)