h i r d e t é s

Vissza kell szerezni a végrehajtások iránti közbizalmat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vissza kell szerezni a végrehajtások iránti közbizalmat

2015. április 03. - 16:45
0 komment

Az igazságügyi miniszter közlése szerint a kormányzat a jövőben nemcsak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) működését, hanem az egyes irodák és a végrehajtók munkáját is górcső alá kívánja helyezni.


Trócsányi László a Napi Gazdaságnak adott interjúban közölte: céljuk, hogy visszaszerezzék a végrehajtások iránti közbizalmat. A miniszter a lapnak azt is elmondta, csökkentik a végrehajtói tarifákat és felső határt szabnak a munkadíjakban és jutalékokban. - írja a stop.hu

Aki jelenleg végrehajtó, automatikusan az marad, ha teljesíti a képzettségi követelményeket és panasz miatt nem marasztalják el. A kieső és új státusokra pályázat alapján történik majd a kiválasztás - olvasható a lap pénteki számában megjelent interjúban.

Trócsányi László arról is beszélt, hogy az MBVK felett a közhatalom kontrollja eddig minimális volt, holott a végrehajtás állami közfeladat. Az Igazságügyi Minisztériumnak csak a kamara működésére volt rálátása, az egyes végrehajtók tevékenységét nem ellenőrizhette, csak extrém esetekről volt tudomása - fűzte hozzá.

A kamarai rendszer átalakításáról szólva elmondta, bírósági végrehajtói kart hoznak létre, amely köztestületként (a végrehajtók szervezeteként) alapvetően érdekképviseleti feladatokat lát el. A Bírói Végrehajtói Hivatal ellenben a közhatalomhoz kapcsolódó szakmai kontroll felelőse lesz, vezetőjét a mindenkori szakminiszter fogja kinevezni.

Közölte, Orbán Viktor miniszterelnök azzal bízta meg, hogy olyan struktúrát építsen ki, amivel visszaszerezhető a végrehajtások iránti közbizalom. Ehhez - fűzte hozzá - gyökeresen más szemlélet szükséges a végrehajtásokban.

Elmondta, legfontosabb céljuk annak elérése, hogy az emberek ne úgy érezzék, ellenük folyik az eljárás. Terveiről szólva azt mondta, számos területen nyújthatnak majd segítséget, így például a gyermektartást érintő ügyekben a végrehajtás elindításához a jövőben a rászorulók támogatást kaphatnak.

Emlékeztetett: bár vannak, akik jelenleg érettségivel látják el a végrehajtói munkát, a második Orbán-kormány 2013-ban előírta, hogy az újonnan belépő végrehajtóknak már jogi diplomával kell rendelkezniük. Közölte, javaslatot fognak tenni a végrehajtók számának növelésére, mert Európában Magyarországon a második legalacsonyabb a számuk.

Kitért arra is, hogy miután átvilágították az MBVK tevékenységét, szabálytalanságokat találtak, amelyek miatt az ügyészséghez fordultak. Hozzátette: az ügy nyomozati szakban van és annak eredményére várnak.

 

stop.hu (Fotó: immunitas.net)