h i r d e t é s

Vizesnyolcas: Ma kezdődik, de már régóta szívunk a vizes vébével

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Vizesnyolcas: Ma kezdődik, de már régóta szívunk a vizes vébével

2017. július 14. - 13:08

Igen, ma van a napja annak, hogy Magyarország, ezen belül is Budapest vizes világbajnoksága megkezdődik. Hosszú utat tettünk meg idáig, és őszintén szólva nehéz megmondani, hogy mi volt a legfájdalmasabb része. - írja a kettosmerce.hu.

Forrás: kettosmerce.hu

De mindenek előtt egy fontos kérdés: tegye a szívére a kezét mindenki: tudja, hogy hol volt az előző vizes világbajnokság?

Lázár János tegnap nagyvonalúságot kért az újságíróktól a vizes vébével kapcsolatban. Nagyvonalúságból biztosan nem volt eddig sem hiány – legalábbis a kormányzati oldalon.

Több mint 130 milliárd forintot (az előzetes tervek ötszörösét) költöttünk erre az eseményre eddig hivatalosan, és ki tudja, hol van még a vége.

De mit profitálunk mindebből mi, magyarok?

Országimázs: az lesz. Főleg most, hogy a Soros-plakátokat szép lassan leszedik, hogy a vébé győztesei már ne egy antiszemita felhangú kampánnyal szembesüljenek.

Gazdasági fellendülés: eddig is tudtuk, hogy egy-egy sporteseménynek van némi anyagi kockázata (jussanak csak eszünkbe a görögök, akik az olimpia után csődbe mentek), de a túlköltéseket elnézve sok jóra nem számíthatunk itt sem.

Turisztikailag vonzó célponttá válunk: hát hogyne, főleg mivel egy sor dolog el se készült időre, másokat pedig elbontanak a vébé után, de legalább elszórtunk rájuk egy csomó pénzt.

Profizmust sugárzó felkészültség: az, hogy folyamatos csúszásban voltak a helyszínek építői, amikben elvileg megrendezik az egyes versenyszámokat, mindent elárul erről a kérdésről.

Persze az is elég aggályos, hogy a nagy kapkodásban vajon minden csavar és szög a helyén lesz-e, nem veszélyezteti-e senki épségét a sok hirtelenjében összetákolt létesítmény…

De milyen lesz az összkép?

Szóval az előző vizes vébé Oroszországban volt, egész pontosan Kazanyban. És ha már az oroszok – ugye ők rendezték minden idők legkorruptabb olimpiáját, Szocsi 50 milliárd dollárba került hivatalosan –, jó ha tudjuk, hogy minálunk még egy ugrótorony is nyolcszor annyiba kerül, mint két éve nekik, Kazanyban.

Azért az már valami, nem?

Lepipálni költségekben a korrupt sportrendezvények mestereit szép munka…

Vegyük csak ezt a mai nyitóünnepséget.

Lesz ebben minden, ha hinni lehet a kiszivárgó információknak: hátrafelé nyilazás, drónröptetés, szökőkutak a Dunán, gigantikus divatbemutató, sztárszupermodellel.

De például olimpikonjainkat nem sikerült méltó módon meghívni a nyitóünnepségre, sőt, inkább vérig sértették őket.

Tehát még egyszer: sztárszupermodell lesz, olimpikon nem – illetve az egy darab Egerszegi Krisztina igen, mert őt sikerült időben felkérni.

A többiek szemét egy előbulival szúrták volna ki suttyomban.

Nem sikerült.

És ha mindezek tetejébe azt tesszük, hogy a Rolling Stones (mertünk nagyot álmodni!) helyett végül olyan sztárfellépőt sikerült meghívni, aki szerint az nem nemi erőszak, ha az áldozat be van drogozva, és nincs eszméletén – ez az a mélység, amit már minősíteni sem érdemes!

A Világbajnokság alatt több cikket fogunk közölni azokról a kérdésekről, amik szerintünk a legfontosabbak.

Mennyivel lesz jobb hely Budapest a VB után?

Egyáltalán, nyerhetett volna Budapest a VB-vel? 

Minden másban viszont nagyon megy a reprezentálás!

Elnézve a készültséget joggal merülhet fel bárkiben: ha már Budapest lélekben elkaszálta az olimpiát, valahogy ki kellett élni a kormányzati szinten felgyűlt rendezési mániát.

Kicsit olyan ez az egész vizes vébé, mintha egy kéthetes rendezvénysorozatban akarnánk megmutatni, hogy mire vagyunk képesek.

Csakhogy az összkép – legyünk bármilyen nagyvonalúak is – nem túl meggyőző.

  • Túlköltekezések,
  • gyanús bizniszek,
  • haveroknak juttatott pályázatok

– ez nálunk gyakorlatilag már alap. Az ehhez kapcsolódó járulékos problémák viszont úgy tűnik, hogy mindenek fölé helyezték az eseményt.

  • Nem számít, hogy Budapest gyakorlatilag megbénul, a tömegközlekedés ellehetetlenül, a FINA-buszok néhány fővel is hasítanak a városban.

Nem számít, hogy vidéken amúgy is sok helyen nem ér ki időben a mentő, iderendelünk még egy csomót a fővárosba, aztán mindenki oldja meg maga a többit (speciel Debrecen tartalék kocsi nélkül marad…).

Mondhatnánk persze, hogy hát minek kell itt fanyalogni, legalább van egy impozáns sporteseményünk.

  • Csakhogy a jegyek nem keltek el, gyerekeket vezényelnek ki az eseményekre, hadd üljenek ők a dicsőséges versenyeken, ha már az érdeklődés ennyire lanyha.

Ennél szörnyűbb szimbóluma nincs is annak, milyen végtelenül lekezelő a kormányzati akarat: előbbre való ez a sportesemény most mindennél, lakosoknál, betegeknél, gyerekeknél. A lényeg, hogy jól mutassunk a hírekben.

  • Apropó, hírek. Az, hogy erről a monumentális eseményről a köztévén kívül sajtó nem tudósíthat, még az esemény szóvivőjét, Demcsák Zsuzsát is meglepte.

Mert ugyan mégis mi értelme lenne annak, hogy rendezünk egy világbajnokságot, ha erről nem tudósíthat boldog-boldogtalan? Ilyet csak abban az esetben tudunk elképzelni, ha túl sok a takargatnivaló…

  • De persze így sem sikerül mindent leplezni: hogy az utolsó pillanatban mennyire nincs még felkészülve a stáb, azt pár (azóta persze törölt) álláshirdetés is bizonyítja.

Ezekből derült ki az is, hogy az ilyen munkákra viszont inkább alulfizetik az embereket – ami érthetetlen a szétszórt milliárdokat látva.

Ha még csak annyi lenne...

De ami a legfájóbb az egészben: elszórtunk egy csomó közpénzt egy sporteseményre, amiről ha lehet, kábé ugyanannyit tudunk jelenleg, mint a két évvel ezelőtti kazanyi megmérettetésről.

Sportolóink alig jelentek meg a nyilvánosságban, esélylatolgatás helyett a pénzszórásról szólt a fáma, fogalma sincs a sport iránt csak kevéssé érdeklődő köznek. 

Tulajdonképpen mire is számítunk a vébével kapcsolatban?

Jó, persze, azt tudjuk, hogy Hosszú Katinka nagyokat fog úszni, de mi van a többiekkel, a szinkronúszástól a nyíltvízi úszásig?

Lehet bármilyen nagyvonalú a sajtó, az a dolga, hogy tájékoztasson a lényeges kérdésekről, akár büszkeségre, örömre okot adó eseményekről, akár gyanús ügyekről van szó. Az már nem a sajtó hibája, hogy a vizes VB kapcsán az utóbbiból kaptunk többet.

De a sok reprezentatív költésből esetleg magára a vizes vébére, az eseményre, a sportágak  népszerűsítésére nem kellett volna egy hangyányit jobban figyelni?

Vagy az mindegy volt, az eseményt úgyis lenyomták a torkunkon, erre meg nem kellett már figyelni?

Soros Györgyöt láthattunk plakátok ezrein a fővárosban. De hol voltak az idei vizes vébé sztárjai, akiknek szurkolnunk kéne?

Ma kezdődik Budapesten a hivatalos, hátrafelenyilazós-drónröptetős-divatbemutatós megnyitóval a vizes világbajnokság. Megkönnyebbülés ez, mert legalább már látjuk a végét.

És apró megkönnyebbülés az is, ha arra gondolunk, hogy a sportkedvelő emberek nem a puccparádé miatt nézik a sportot: a kiváló teljesítmények élvezeti értékén nem oszt, nem szoroz egy minden szempontból elcseszett megnyitó sem.

Persze szeretnénk úgy örülni a magyar sportolóknak, hogy közben nem egy országimázsnak leplezett korrupciós masinát bámulunk. Ezért is végtelenül szomorú, hogy egy nemzetközi sporteseményre így készül Magyarország.

kettosmerce.hu