h i r d e t é s

Vona: Orbán elszokott a demokráciától

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vona: Orbán elszokott a demokráciától

2016. november 09. - 13:34
0 komment

A Jobbik ötpárti egyeztetést hívott össze az elbukott alaptörvény-módosítás kérdéseiről - írja az Index.

Korábbi felvétel - Forrás: 24.hu

A Jobbik elnöke Dunaújvárosban beszélt a kormányfő alaptörvény-módosító javaslatának leszavazásáról. 

Vona szerint a demokrácia arról szól, hogy amikor egy-egy törvénymódosítás elfogadásához több párt együttes szavazatára van szükség, akkor az álláspontokat közelítik, majd konszenzusra jutva szavaznak.

Most is ez történt, a Jobbik szavazataival átment volna az alaptörvény-módosítás - folytatta -, ehhez csak a "letelepedésikötvény-biznisz" megszüntetését kérték a kormánytól, ám ez nem történt meg. (Az alaptörvény-módosítás tervezett szövegét a Jobbik valóban elfogadta, majd a módosító javaslat zárószavazásán mégsem támogatta.)

Az az egyetlen oka a konszenzus elmaradásának, hogy Orbán Viktor hozzászokott, minden úgy van, ahogy ő elgondolja - jelentette ki. Vona megismételte: ha a kormány eltörli a letelepedési kötvényeket, a Jobbik képes és hajlandó huszonnégy órán belül megszavazni az alaptörvény módosítását.

Az elnök bejelentette, hogy péntekre ötpárti egyeztetést hívtak össze, mert tisztázni szeretnék a kérdést a többi parlamenti frakcióval. Azt mondta, nemzetbiztonsági és gazdasági szempontból is komoly aggályok vannak a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban, ráadásul "az elmúlt huszonhat év egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányának számító Pharaon-ügy" kivizsgálását és lezárását is szeretnék elérni.

index.hu