h i r d e t é s

1 kilométer kerékpárút 63 millió forint

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

1 kilométer kerékpárút 63 millió forint

2017. május 21. - 10:48

Utak és kerékpárutak épülnek az országban - számolt be a 24.hu.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

Tolna és Fadd, illetve Dombori között 550 millió forintos támogatással 8 kilométernyi utat építenek, és 4,5 kilométernyit jelölnek ki, a kivitelezés várhatóan jövő év tavaszán kezdődik. Tamásiban 379 millió forint támogatással még az idén 11,6 kilométer kerékpárutat létesítenek, amelynek leghosszabb szakasza a városközpontot köti össze a város északi és nyugati iparterületével.

Bonyhádon is az ipari parkkal kötik össze a városközpontot 1,8 kilométernyi kerékpárút 205 millió forintos támogatással; Paks és Dunakömlőd között – a Tolna megyei önkormányzat adatai szerint – 540 millió forintért 2,5 kilométernyi szakaszt hoznak létre. Bátaszék-Alsónyék közötti egy kilométernyi kerékpárútra a két település 277 millió forintos támogatást kapott.

Szekszárdon egy korábbi döntés szerint 410 millió forintból a meglévő 7,7 kilométer mellé 15 kilométernyi útszakasz készül, amelynek köszönhetően a tolnai megyeszékhely észak-déli irányban átjárható lesz kerékpárúton.

 

24.hu